FANDOM


IkonacccIkonac3IkonackreIkonaceIkonarend

"Rengeteget utaztam, és számos fájdalommal szembesültem, hogy megtaláljam őt. További titkokért kerestem fel, úgy, hogy az ellenségeink már a nyomomban járhattak."
―Shao Jun Ezio Auditore da Firenze megtalálása után.[src]

Shao Jun (1505 - ? ) a Kínai Testvériség egyik ágának tagja volt. Az egykori császár, Zhengde ágyasa volt, egy ízben meg is mentette az uralkodót. Zhengde halálát követően a Rendnek szentelte az életét.

Néhány évvel később, a Zhengdét a trónon követő, Jiajing, parancsba adta összes ellenfele elpusztítását, az asszaszinokat is beleértve. Amikor a Kínai Rend hanyatlásnak indult, Shao Jun mentorával nyugatra menekült, hogy megkeresse az Itáliai Asszaszinok mentorát, Ezio Auditore da Firenzét.

ÉletrajzSzerkesztés

Korai életeSzerkesztés

"Én ágyasnak születtem, de a Mentor megszabadított engem, még mikor fiatal voltam."
―Shao Jun.[src]

Jun császári fogságban született, a kínai Ming-dinasztia Zhengde nevű tagjának uralkodása alatt.

A gyerekes természetéről és az érdeklődési hiányairól ismert Zhengde, nagyon tisztelte az ágyasai között Junt, miután elérte a tizenéves kort. Ezt követően, Zhengde különféle helyekre utazott Junnal, ahol sok külföldi emberrel találkoztak.

Azonban, Zhengde halála után, a királyi miniszterek összevesztek, mivel nem tudták eldönteni, hogy kinek kellene következnie az örökös nélküli Zhengde után. Ez idő alatt, Jun kapcsolatba került az Asszaszin Renddel, és több másik ágyast megmentett, miután az asszaszinok betörtek a királyi palotába.

Nem sokkal ezután, Jun az életét szentelte a Rendnek.

A Rend hanyatlásaSzerkesztés

Évekkel később, Jun és a Mentor úgy döntöttek, hogy megmentik a többi ágyast, akikkel Jun együtt nőtt fel. A császári palotába való betörés után, Jun felfedezte, hogy a legtöbb barátját is megkínozták és megölték Ling Chi segítségével ("lassú feldarabolás", vagy halál ezer vágással). Nem sokkal ezután, Zhengde unokaöccse, Jiajing lett a trónörökös. Jun és a Mentora pedig elmenekültek a palotából.

Jiajing, aki Zhengde legrosszabb vonásaival rendelkezett, őrizetbe vette azokat, akik ellenezték a szabályait. Emellett, az asszaszinok voltak azok, kik megpróbálták felszabadítani az országot, ám Jiajing parancsára, megölték a Kínai asszaszinokat. Habár, néhányan túléltek a kivégzést. Ezt követően, a túlélők bujkáltak, vagy elmenekültek nyugat felé.

A kivégzések befejeztével, Jun és a Mentor elmenekültek Kínából, és elutaztak Olaszországba, ahol igyekeztek megtalálni a legendás Mentort, Ezio Auditorét, aki a segítségükre lehetett volna, remélve, hogy talán visszaállíthatja a Rendet.

Időtöltés ItáliábanSzerkesztés

"Jun: Csak meg akarom érteni. Ezio: Mit megérteni? Jun: Hogyan vezessem, és hogyan építsem ki újra a rendet."
―Jun segítség kérése Eziohoz

1524-ben Jun és Mentora Velencébe éreztek. Azonban a Jiajing birodalmi katonákat küldött utánuk, akik elől számtalan menekültek. Amíg mentor felvállalta a harcot velük szemben, addig Jun elmenekülhetett, mentora elhunyt. Egyedül folytatta útját Ezio Auditorehez toszkánai villájába.

640px-EzioFlaviaJun

Első találkozás Ezioval.

Jun elősZör Ezio kislányával Faviaval találkozott, beszélgettek. Ám mikor Ezio meglátta Junt, azt hitte fenyegetést jelent gyermeke számára, és elkezdett feléjük rohanni. Ám elengedte amikor meglátta az Asszasszinok jelvényét a nyakában. Később aznap, Ezio ls felesége Sofia, megkérdezték tőle mi látogatása célja, válasza "A rend helyreállítása" volt röviden. Ezio már visszavonult mint Assasszin, ezért nem volt hajlandó újra alávetnie magát a rendnek, ezért megkérte, hogy távozzon. Azonban Sofia, tudta, hogy Jun hosszú utat tett meg, megkérte, hogy legyen náluk vendég éjszakára. Jun megköszönte és elfogadta az ajánlatot.

640px-ShaoJunEzio

Ezio megfigyelése.

Másnap, Jun rátalált Ezio tanulmányaira, néhány irományra amit az asztalán hagyott. Amikor Ezio meglátta ezt dühösen kizavarta, aminek Jun elegett is tett. Ezután Ezio megkereste Junt és követelte tőle, hogy hagyja el Itáliát, kijelentve, hogy itt csak pocsékolja az idejét. Jun elkezdett idézni Ezio írásaiból. azt válaszolta, hogy is csak meg akarja érteni, mint Ezio. Ezio végül elismerte, és megkérte, hogy kísérje el őt Firenzébe, és segítsen a szüretelésben.

Jun a tömeget figyelte, amíg Ezio az üzletet intézzte. Ezután a Palazzo della Signoriahoz mentek és ott elmesélte neki, hogy a családja felét itt veszítette el 1476-ban. Ezio az Assasszin élet fájdalmáról beszélt neki, ami ellen nem tehet semmit.

640px-Embers ShotBreakdown 01

Jun és Ezio Firenzében.

A rövid beszélgetés után, Ezio és Jun elindultak Firenzéből. Visszafelé végeztek két császári katonával a sikátorban. Junnak sikerült végezni velük, és gyorsan elhagyták a várost.

Útban a Villa felé, Jun elmesélte a sorsát, közölte vele, kik üldözik. Ezio elküldte gyermekeit és Sofiat Niccolò Machiavelli otthonába. mert gyanította a katnák a villát foglyák leközelebb megtámadni. Azon az éjszakán elmesélte Junnak, semmit sem érne a Borgiak feletti győzelem és a Testvériség szeretett nélkül, hogy először Rómában majd Konstantinápolyban tanította ezt a tanítványoknak. Ezután Shao Jun pihent egy cseppet, Ezio pedig a nappaliban őrködött.

Hamarosan megszállják a villát a birodalmi katonák. A két Asszasszin feltartóztatja őket, ám mindketten megtorpannak a kézi ágyús katonától. Jun és Ezio együtt dolgozva végeznek vele. Bár végeztek velük, Eziot neki lökte egy fának, az idősebb Asszasszinnak azért sikerült leszúrni egy parázs kotoróval, majd Jun felsegítette.

TávozásSzerkesztés

"Ezio: Hosszú az út hazafelé. Jun: Sok mindent lehet látni út közben. Köszönöm, Mentor"
― Ezio és Jun mielőtt, Jun vissazindulna Kínába
640px-ACE-V 10

Egy kicsi ajándékdobozka.

A következő reggelen Ezio odalépett Junhoz, és kijelentette, hosszú az út hazáig., Jun azonban frappánsan válaszolt neki, hogy sok dolgot lehet látni az út alatt. Mielőtt Jun elment volna Ezio átadott neki egy ládát, valamit ami a jövőben segíteni fog, megmondta neki, hogy csak akkor nyissa ki ha elveszítené azt útját. Majd hirtelen lovas őrökre lettek figyelmesek, Ezio ekkor megkérte, hogy távozzon. Jun pedig elindult Kínába, maga mögött hagyva a Villát.

ÖrökségeSzerkesztés

"Sheng Bao, azaz kötélfullánk. Egyike azoknak a terveknek amiket Saho Jun hagyott ránk."
Achilles Davenport bevezetí Ratonhnhaké:tont a kötél fullánk használatába

Néhány évvel később, Ezio Auditoreval való találkozás után, hozta létre e fegyvert Jun. A fegyver lehetővé tette, hogy akár a fák ágairól is lehessen harcolni. A kötél vége Asszasszin emblémában végződött, amit az Asszasszinok az Amerikai Függetlenségi háború alatt erőszeretettel használtak, elsősorban Ratonhnhaké:ton.

Jellegzetességek és személyiségSzerkesztés

"Meg akarom érteni, mint te. Azért, hogy segíthessek a népemnek."
―Jun Ezióval beszél
640px-ACE-V 8

Ezio villájának tetején állva.

Shao Jun legfőbb vágya a tanulás volt, főleg az Asszasszin Rend működéséről. Gyakran kereste a tudást, még Eziohoz is elment érte. Őszinte szándéka volt a Rend megértése, megfogták az Ezioval eltöltött órák előadásai a szívről.

Mindig árgus szemmel figyelte a környezetében adózható veszélyt. Emiatt kissé nyugtalan volt, sokszor tájékozódott éjjel, felkészülve az esetleges támadásra alvás helyett. Szeretett találkozni más kultúrákkal és társadalmakkal, izgatta a lehetőség, hogy megértheti a különböző nemzetiségeket.

Felszerelés és képességekSzerkesztés

640px-ACE-V 9

Jun gyilkos kései.

Shao jun remekül forgatta a kínai Jian kardot, mint elsődleges fegyverét. Bár nem volt rejtett pengéje, helyette tűket dobált másodlagos fegyverként. Azért egy rejtett pengéje volt amit a jobb lábából húzott elő, kihasználva akrobatikus képességeit. A rend képzett harcosa volt, ügyes és fürge harcos, stílusa emlékeztethet a kínai Wushu harcművészetre, amelyben bőséges rugalmasság és kardforgató képesség mutatkozik meg. Jun fegyverarzenálja, stílusa könnyed volt, ám halálos. Kevesebb gyanússág miatt a nyilvános helyeken nem tartotta magánál minden fegyverét, kivéve a Jiant, amit hátán hordott.

ApróságokSzerkesztés

GalériaSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.