Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
IkonacbhIkonacplIkontrend


1000px-The Mercenary HQ Render

Rocco Tiepolo (?-1503) a templomosok tagja volt, valamint condottiero aki Cesarét támogatta zsoldosaival, de ő maga nem szolgálta.

2012-ben az ő genetikai memóriáját használta fel az Abstergo Industries az Animus programban. Ő volt a Zsoldos.

Életrajz[]

Borgia szolgáló[]

Hired Muscle

1497 körül Fiora Cavazza Roccóhoz ment, hogy megszerezze a zsoldosait Cesare számára. Rocco nagylelkűen fogadta, bort és ételt kínált, valamint két zsoldos harcával szórakoztatta vendégét.

Később Rocco megmutatta saját festményeit a múltjáról, valamint elmondta, hogy a több évtizednyi harc alatt, összesen kétszer vesztett csatát, s egyik alkalommal sem ő volt a parancsnok.

Fiora később megvizsgálta Rocco embereit, ám büszkén kijelentette, hogy emberei számtalanszor bizonyítottak már a harcban. Fiora szerződést kötött a zsoldosokra, ám maga Rocco nem szolgálta Cesarét, mert úgy gondolta több fizetséget érdemelne, mint amit felajánlottak érte.

Halála[]

Fired

Rocco utolsó pillanatai.

1503-ban, amikor Fiora átállt, elvezette az asszaszinokat a zsoldoshoz, akinek a halála bár nem volt szükségszerű, a zsoldosai Cesarét szolgállták.

Az asszaszinok egy kisebb sereggel megrohanták a zsoldosok állomáshelyét, és szembenéztek Roccóval és veterán harcosaival.

A csatában rengeteg áldozat volt mindkét oldalon, de végül Rocco magára maradt. Ő azonban nem adta meg magát és végül tiszteletreméltó csatában esett el, ahogy álmodozott róla.

Apróságok[]

  • Rocco Sforza címert viselt, így jelezve, hogy kapcsolatban áll vagy állt velük.

Forrás[]

http://assassinscreed.wikia.com/wiki/Rocco_Tiepolo

Advertisement