Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Ikonac2Ikonaccc


Wikipedia
Qinshihuang

Csin Si Huang-ti (kínai írással: 秦始皇, pinjin: Qin Shi Huangdi; élt i. e. 260–210) Kína első császára, a kínai császárság megalapítója volt.

Életrajz[]

Koria élete[]

Ying Zheng néven eredetileg Qin állam királya volt. I. e. 238-ban érte el a nagykorúságot, addig régensként Lü Buwei kormányzott helyette. 238 után gyorsan leszámolt a hatalmát fenyegető belső klikkekkel, és minden hatalmat a saját kezében összpontosított. i. e. 230-ban átfogó hadjáratsorozatot indított a többi kínai állam ellen, aminek eredményeként i. e. 221-ben az összes kínai területet egyesítette. Ekkor felvette a „császár” (huangdi) címet, és Qin Shi Huangdi (Csin Első Császára) néven uralkodott.

I. e. 221 után hozzálátott az addig számtalan független részből álló terület egységes birodalommá szervezéséhez. Qin állam hagyományainak megfelelően legista politikát követett: szigorú törvényeket adott ki, az országot 48 tartományra (vagy 36 ) osztotta fel, és hogy a régi arisztokráciát meggyengítse, a hat meghódított fejedelemség vagyonosait családjukkal együtt fővárosába, Xianyangba költöztette. A tartományok élén civil kormányzó állt, akit a császár nevezett ki. Qin Shi Huangdi elrendelte, hogy a tartományi kormányzó tisztsége ne legyen örökölhető. A kormányzókat néhány év után áthelyezték a sajátjukból egy másik tartományba, hogy elkerüljék az ambiciózus és erős, saját hatalmat kiépítő kormányzók fellépését. Minden tartománynak volt saját hadvezére is, akit a császár nevezett ki és távolíthatott el bármikor, továbbá egy központi tisztviselője, hogy megteremtsék a civil és a katonai kormányzók közti egyensúlyt. Nagy kiterjedésű, jó úthálózatot építettek ki, mely összekötötte a fővárost a tartományokkal, s biztosította azt is, hogy a központi hadsereget gyorsan elindíthassák, ha valamelyik tartományban felkelés törne ki. A legyőzött ellenség fegyvereit beolvasztotta, és óriási szobrokat öntetett belőlük. A fejedelemségeket korábban egyes helyeken falak választották el egymástól, ezeket az egyesítés után Qin Shi Huangdi lebontatta, ezzel egy időben viszont a birodalma északi határán a barbárok elleni védelmet szolgáló falszakaszokat összekötötte, és így létrehozta a kínai nagy falat. Kínai nagy fal: a világ leghosszabb építménye.

Egységesítette a pénzt, a mértékegységeket, a kocsitengelyeket és az írásjegyeket. A birodalom hivatalos írásává a Qin államban addig használatos ún. „kispecsét-írást” tette meg. Igyekezett teljesen megbolygatni és átalakítani az addigi társadalmi rendet, felszámolni az örökletes arisztokrácia uralmát. Minden területen kemény, legista intézkedéseket hozott, ami miatt a konzervatív, múltba forduló konfuciánus írástudók szembeszegültek vele. Az ellenállás letörése érdekében a főminiszter, Li Si javaslatára Qin Shi Huangdi elrendelte, hogy – bizonyos gyakorlati hasznú, vagyis a jóslással, orvoslással vagy földműveléssel foglalkozó, illetve a császári könyvtár tulajdonában lévő – könyveken kívül égessenek el minden könyvet a birodalomban. Később a tiltakozó konfuciánus tudósokat élve elásatta a főváros piacterén. Mindemellett nagyszabású építkezéseket rendelt el országszerte. A Nagy Falon kívül hatalmas császári palotát építtetett, illetve hegynyi méretű síremléket emelt magának.

Halála[]

Uralkodása alatt, a templomosok segítségével, Qin Shi Huang politikai és gazdasági reformokat vezetett be. Nem sokkal ezután, zsarnokként uralkodott, ám i. e. 210-ben, az asszaszin, Wei Yu leszúrta a lándzsájával.

Forrás[]

Advertisement