Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
IkonacktcIkonacplIkonarend



"Atyám akarata szerint élek ilyen életet Anna, nem az enyém szerint. Mikor belépett ebbe az országba, volt egy álma és megalapította a Narodnaya Volyat. Nem tudom, hogy képes leszek-e hasonló odaadással szolgálni az Asszaszin Rendet, mint ahogyan ő tette."
―Nikolai Orelov, feleségének.

Nikolai Andreievich Orelov [ejtsd: nikoláj andrejevics orelov] egy orosz származású Asszaszin volt, aki a XIX. század végén és a XX. század elején élt és tevékenykedett. Tagja volt az az Asszaszinok orosz Rendjének, ezen belül is a Narodnaya Volyának (Narodnaja Volya). Nikolai nagy szerepet vállalt az orosz cári család birtokában lévő jogar utáni hajtóvadászatban, ami igazából az Éden Jogara volt.

Nikolai az ismert történelem számos nevezetes eseményének volt fontos szereplője Asszaszin pályafutása során. 1888-ban, mikor parancsot kapott III. Sándor cár meggyilkolására, a két férfi a harc hevében véletlenül váltotta ki a ma már Borki vonatszerencsétlenség néven elhíresült esetet. Húsz évvel később egy másik akcióban, mely ugyancsak a cári család birtokában lévő jogar megszerzésére irányult, Nikolai elmulasztotta a lehetőséget, hogy megkaparintsa az ősi tárgyat. Ez főként annak volt köszönhető, hogy nem tudta időben kimenekíteni a jogart, a cár tunguszkai erődítményéből, melynek következtében Nikola Tesla, halálos elektronikus fegyverével, hatalmas, máig megmagyarázhatatlan méretű robbanást eredményezve elpusztította az objektumot. A történteket ma már úgy ismerjük, mint a Tunguszkai eseményt.

Nikolai volt annak a Daniel Crossnak a dédapja, aki generációkkal később, nagymértékben hozzájárult az Asszaszin Rend bukásához.

Élete[]

Korai évek[]

"Látom Aleket az álmaimban, Anna. Könyörögve kér, hogy segítsek neki. Hogy mentsem meg a bitófától. És egyszerűen nem tudom..."
―Nikolai korai éveiben, rémálmairól mesél.

Nikolai Orelov a XIX. század második felében született. Édesapja, Andrei Orelov Oroszországba való emigrálását követően belépett, s odaadóan szolgálta a Narodnaya Volya nevű baloldali-terrorista csoportot, amely a az Orosz Asszaszin Testvériségnek volt az utódja. Andrei már korábban eldöntötte, hogy fiából Asszaszint nevel, így Nikolainak már fiatal korában el kellett kezdenie a tréningeket. Nikolai az Asszaszin Rendben való tevékenykedése közben barátkozott össze Alekszandr Uljanovval és öccsével, aki később Vlagyimir Lenin néven vált ismerté.

1887. május 20-án Nikolai tanúja volt annak, hogy barátját Alekszandrt elkapták és kivégezték egy a III. Sándor cár ellen elkövetett sikertelen merényletkísérlet miatt. Ahogy körbetekerték Alekszander nyakán a bitófa kötelét, felemelte kezét és vádlóan Nikolai felé mutatott ujjával, ezzel jelezvén Orelov bűnösségét, amiért nem meri megmenti őt a halál szorításából. Ez a megrázkódtatás okozta az eseményt következő évben, hogy Nikolainak szűnni nem akaró rémálmai voltak.

Borki vonatszerencsétlenség[]

"Oroszország hamarosan erős lesz és mentes a cári hatalomtól. Példát fog mutatni a világnak. De félek, hogy újfent kudarcot vallok mesterünk előtt."
―Nikolai a Krím-félszigeti küldetéséről.
Orilov

Nikolai a cár vonata után vágtat.

Valamikor 1888-ban Nikolai újabb rémálomtól riadt fel. Megint közeli barátja Alekszandr Uljanov halálának tragikus képeit látta maga előtt. Nikolai ezek után elmondta feleségének, hogy barátja haláláért saját magát hibáztatja. Anna azzal vigasztalta őt, hogy Alek tisztában volt a kockázattal, amikor belépett a Testvériségbe. Mindezek után Nikolai elmesélte hitvesének, hogy fontos feladatot kapott a Mentortól. A küldetés szerint meg kell ölnie III. Sándor cárt, a Templomosok nagy szövetségesét, annak érdekében, hogy hatalmuk csökkenjen a régióban. Anna szerette volna férjét biztonságban tudni, hiszen szíve alatt hordozta közös gyermeküket, s a kicsinek szüksége volt apára.

Nikolai másnap reggel lóhátra pattant, s elindult az ukrajnai Krím-félsziget felé, hogy a cár vonata után eredhessen. Miután megtalálta a szerelvényt számos járőrt gyilkolt meg vagy szedett ki belőlük információt. Orelov a vagonban a cári kocsi felé vette az irányt. Mikor odaért, puskájával áttörte az ajtót, s megdöbbenve tapasztalta, hogy a vonaton a cár családtagjai is utaznak, ellentétben a neki korábban elmondottakkal. Ekkor III. Sándor cár hátulról megtámadta Nikolait, hogy családját megvédje, s a két férfi között heves küzdelem alakult ki. Orelovnak sikerült megszúrnia Sándort a jobb veséjén, viszont a cár sérülése ennek ellenére nem tűnt súlyosnak. A két férfi harca során, a vonat letért a vágányról és összetört.

Tfképregény01

III. Sándor cár mielőtt megpróbálná megölni Nikolait.

Bár Nikolai viszonylag könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, a kitűnő fizikai állapotnak örvendő III. Sándor elkezdte őt püfölni, s közben gúnyosan fenyegette őt, mondván meg fogja ölni Orelov szeretteit. Mindezek után a cár elővett a vonat roncsai közül egy aranyozott jogart, melyet oda hajított Nikolainak, mondván hogy próbálja meg vele megtámadni őt. Annak ellenére, hogy Orelov kitűnő kiképzést kapott és most hogy birtokában volt már a Jogarnak is, hiába ütötte-vágta vele Sándort, nem tudott birokra kelni a kiváló fizikális adottságokkal rendelkező cárral, aki végül le is győzte az Asszaszint. Nikolai ennek ellenére kiszabadult a halál szorításából, mikor is a cár családtagjai feltűntek a láthatáron. Nikolai elmenekült, de Rendjének be kellett jelentenie, hogy ő maga kudarcot vallott.

Valamikor a következő húsz év folyamán, Nikolai és Anna ismeretlen körülmények között elveszítették közös gyermeküket. Orelov emiatt a keserű s haraggal teli emberé vált, ami gyakran váltotta ki Testvérei aggodalmát.

Tunguszkai esemény[]

Egyik Asszaszin: "Orelov Testvérünk módszerei mindig ilyen...vadak?"

Másik Asszaszin: "Szelídebb ember volt, mikor még évekkel ezelőtt találkoztam vele. Mielőtt elvesztette volna a gyermekét"

―Nikolai Asszaszinjai egymás közt, Orelov viselkedésének okairól.
Orelov & Dolinsky v

Nikolai kín vallatja Dolinskyt.

1908-ban az Asszaszinok elfogtak egy Dolinsky (Dolinszky) nevű Templomost, akit Orelov vad kínzás-sorozatnak vetett alá annak érdekében, hogy tudomást szerezhessen az Éden Jogarának hollétéről. Az agresszív kínvallatást figyelemmel kísérte két másik Asszaszin is. Beszélgetésükből derül ki, hogy Nikolai azóta él ilyen kemény eszközökkel, mióta elveszítette gyermekét. Orelov családja kiirtásával fenyegette Dolinskyt, mire a Templomos megtört, s elárulta, hogy a Jogart Szibériában őrzik a Bajkál-tó közelében egy Tunguszka nevű helyen felépített létesítményben.

Mindezek után a Mentor arra kérte Nikolai és a többi Asszaszint, hogy az Éden Jogarának megszerzése érdekében, vegyék fel a kapcsolatot a Templomosok által tönkretett elektronikai géniusszal és feltalálóval, Nikola Teslával. A Tunguszkában lévő létesítmény elpusztításához, azért kellett szövetségre lépni Teslával, mert a Templomos erődítmény egy Tesla tekercsekkel működő, elektronikus torony volt, amely a Jogart volt hivatott védelmezni (ezt a szabadalmat a Templomosok ellopták Teslától). Miközben Orelov és csapata közeledtek a célpont felé, Nikolai elmagyarázta Testvéreinek a tervet, és hogy Tesla Amerikában készen áll arra, hogy működésbe hozza a "nagy-távolságú telekinetikus-elektronikus fegyverét", ezzel elpusztítva az objektumot, ezért Orelov sietségre utasította a társait, saját maguk érdekében.

Nikolai lying-The Fall2

Orelov, a tunguszkai robbanás után.

Mindezek után Nikolai és társai megrohamozták a létesítményt, megölve az épületben lévő minden egyes Templomost, akik szembe kerültek velük. Mikor Orelov felért torony tetejébe, aktiválódott a Jogart őrző elektromos védelmi-rendszer. Az ősi tárgyból hangok szűrődtek, olyan dolgokat mondva, mint: "Mindig a harcos", "Ádám, megszereztem", "Pont olyan vagy, mint az apád" és "Éva". Ugyanebben a pillanatban a bosszúálló Tesla Amerikában aktiválta pusztító fegyverét, s tettét ezekkel a szavakkal kísérte: Menj a pokolba Thomas! Ezzel a létesítmény, a Jogar és a benne lévő Asszaszinok egyaránt elpusztultak. Az esemény egyetlen túlélője maga Orelov volt, aki a robbanás gócpontjánál feküdve, szétszakadt ruhában csak annyit tudott mormolni, hogy a Jogar megsemmisült. Nyikoláj mindezek után sápadtan és megtörten ugyan, de visszatért Annahoz, kinek látványa üdvözítő volt lelkének, ennyi megrázkódtatás és fájdalom elszenvedése után.

Nikolainak és Annanak néhány évvel később született egy másik gyerekük, egy lányuk.

Kutatás a szilánk után[]

"Nem tartom magam többre egy olyan embernél, aki keresztes háborút vív a változás érdekében. Meg kell találnom az ősi tárgy szilánkját, előtte viszont többet meg kell tudnom róla."
―Nikolai személyes gondolatai a szilánkról 1917-ben.
Orelov Rev v

II. Miklós figyeli, ahogyan Nikolai megkaparintja a hamis Jogart.

1917-ben Vlagyimir Lenin a forradalom tömegét a cári birtok ellen vezette. Lenin személyre szóló levelet küldött Nikolainak, melyben arra kérte őt, hogy intézkedjen II. Miklós cárról ezzel megszüntetvén az imperialista hatalom utolsó jelképét is. Orelov beszivárgott Miklós lakhelyére, s követelte tőle, hogy árulja el hova rejtette a Jogart, ugyanis volt egy fényképe, amin a cárt az Éden Darabjával egyetemben megörökítették, ezzel bizonyítva, hogy a bot az ő birtokában van. Nikolai erőszakosan fenyegette a cárt, mondván hogy vezesse őt a Jogarhoz, de mikor ez megtörtént, hamar kiderült, hogy ez a bot csupán egy hamisítvány. Orelov elmondása szerint, mikor az eredetit megérintette, ragyogó fény áradt belőle, s mikor belenézett "a Föld kifordult önmagából, és egy pillantásra látta mi van a túlvilágon".

Aztán eltörte a hamisítványt, bizonyítván ezzel, hogy valójában tényleg csak egy másolat. Miklós megkérte az Asszaszint, hogy őt az apja által elkövetett bűnökért megölheti, viszont kímélje meg családja életét. Nikolai végül megkímélte a cár életét, s úgy fogalmazott "nem érdekli többé a dolog", ő csupán megakart bizonyosodni afelől, hogy a Jogar végérvényesen megsemmisült, s ezzel elment. Az őt követő Asszaszin már nem volt ennyire könyörületes Miklóssal és a családjával.

Nikolai mielőtt elhagyta volna az épületet az ablakon keresztül, Miklós cár figyelmeztette őt, hogy egy Grigorij Raszputyin nevű férfi egy az Orelov szerint leírt Jogar anyagából készült szilánkot szokott a nyakában hordani.

Mindezek után az nevezhető Nikolai elutazott Krasznojarszkba. Orelov átmászott a helyi elmegyógyintézet falán és betört Khioniya Guseva zárkájába, aki Grigorij Raszputyin azon tanítványai közé tartozott, akik korábban már megpróbálták őt megölni. Nikolai felajánlotta a nőnek, hogy információért cserébe kijuttatja az elmegyógyintézetből, s ekkor Nikolai erősen kézen ragadta őt és kivezette az épületből.

OMINOUS PROPHECY

Orelov megöli Khionia Gusevát.

Miután lefizettek egy papot, elbújtak a helyi Svjato Troitszky székesegyházban. Guseva itt feltárta a részleteket Raszputyinnal elvégzett "kísérletek" és életével kapcsolatban. Raszputyint annak ellenére, hogy többször megkínozták és megcsonkították, túlélte a kísérleteket a szilánknak köszönhetően. Guseva elmesélte, hogy az arcán lévő vágásokat és sebeket saját kezűleg okozta, ugyanis Grigorij irányította őt a szilánk segítségével. Mindezek után, Guseva saját kérésére, Nikolai megölte őt rejtett pengéjével.

Nikolai két másik férfival egyetemben elindult megkeresni Raszputyin sírját, s mikor megtalálták, kiásták holttestet a földből. Nikolai átvizsgálta a tetemet, a Miklós által említett szilánk után kutatva, s végül meg is találta és eltette azt, majd visszaült lovaskocsijába, szeretett családja körébe és elhajtatott a tetthelyről.

Későbbi évek[]

"Bármily adóssággal is tartoztam, apám és Alek fizetettek meg érte. Ma este újra kezdünk mindent."
―Nikolai, az új életről Annaval.

Nem sokkal azután, hogy Nikolai megszerezte a szilánkot Raszputyin sírjából, úgy döntött visszavonul, s hirtelen elvágott minden szálat ami az Asszaszin Rendhez fűzte őt. Nikolai, Anna és leányuk mindezek után Oroszország határához mentek, ahol hajóra szálltak, s elutaztak az Egyesült Államokba, ahol új életet kezdtek együtt és született még egy közös gyermekük, egy fiú.

Jellegzetességek és személyiség[]

"Úgy kezdtem, mint valaki aki keresztesháborút vív a változás érdekében, most pedig nem vagyok több egy közönséges sírrablónál."
―Nikolai Orelov feleségének, miután ellopja Raszputyin sírjából a Jogar darabját.
NikolaiOrelovboat

Nikolai családjával, Amerika felé tart egy hajón.

Fiatal korában Nikolai Asszaszin kiképzést kapott édesapja akaratának köszönhetően, ám neki más szándékai lettek volna saját életével kapcsolatban, ezért nem is nagyon szerette Asszaszin életét. Nyikoláj erős bűntudatot érzett barátja, Alekszandr Uljanov halála miatt, mely esemény rémképei egy éven keresztül kísértették őt. Bár Asszaszinként való működése alatt sok megrázkódtatáson ment keresztül, meg tudta őrizni saját józan mivoltát és ítélőképességét, ám mikor elveszítette gyermekét, személyisége radikálisan megváltozott.

Miután Anna elvetélt közös gyermekükkel, Nikolai hideg vérű emberré vált, s nem kesergett már az Asszaszin lét gyötrelmei miatt, mint korábban. Az Orelov viselkedésében végbement változást főleg a Dolinszky ellen elkövetett kínzások sorozatában lehet megfigyelni. Dolinszky egy Templomos volt, akit Nikolai csak úgy tudott szóra bírni, hogy az ártatlan családtagjai kiirtásával fenyegette őt, a birtokában lévő fontos információ megszerzésének érdekében. A kínvallatás alatt, a Nikolai két Asszaszin társa közötti beszélgetésből is kiderül, hogy gyermeke halála óta kivetkőzve önmagából, teljesen "megvadult" a természete, s korábbi szelídebb énjéhez képest immáron másként viselkedett.

Orelov általában egy nagy szőrmebundát viselt, hagyományos Asszaszin kapucnival egybe varrva. Egy rejtett pengét, egy tőrt, és egy szablyát forgatott, emellett volt még egy puskája is. Övcsatján mindig ott díszelgett az Asszaszinok jelképe.

Apróságok[]

  • Nikolai vezetékneve, az "Orelov" nem orosz név. A legközelebbi megfelelője oroszul az "Orlov" (Оpлов), amelynek jelentése "сын орла" (szin orla), azaz "a sas fia". Más Asszaszinoknak, mint például Aquilus, Altaïr Ibn-La'Ahad, vagy Ezio Auditore da Firenze neveiben ugyancsak fellelhető a sasra utaló hivatkozás.

Galéria[]

Forrás[]

Advertisement