Assassin's Creed Wiki
Assassin's Creed Wiki
Nincs szerkesztési összefoglaló
6. sor: 6. sor:
 
A Harmadik Keresztes Hadjárat alatt, az [[Arsufi csata|Arsufi csatában]], Richárd éppen katonáit vezette Szaladin serege ellen, amikor [[Robert de Sable]], a [[Templomosok|Templomos Lovagok]] [[a Templomos Rend Nagymestere|Nagymestere]] arra kérte a keresztes vezetőt, hogy erőit egyesítse Szaladinnal és együtt vonuljanak az [[Asszaszinok]] ellen, akik felelősek voltak nyolc, mind [[Keresztesek|keresztes]] mind [[Szaracénok|szaracén]] vezető haláláért. Mielőtt Sable befejezhette volna, megjelent [[Altaïr Ibn-La'Ahad]], az Asszaszin, aki saját maga ölte meg az említett embereket, és Robert után kutatva harcolta magát végig a csatamezőn. Altaïr elárulta Richárdnak Sabli árulását, amit az természetesen tagadott. Richárd király, más lehetőséget nem látva, csatára kényszerítette a két embert, mondván, hogy ''az Úr'' majd megóvja azt, aki igazat beszélt. Hosszú harc után az Asszaszin győzedelmeskedett, és halála előtt Sabli elárulta neki, hogy [[Al Mualim]], az Asszaszin vezető szintén Templomos. Richárd megígérte Altaïrnak, hogy nem fogják üldözni, így az el is indult [[Masyaf]] felé.
 
==Galéria==
 
==Galéria==
  +
<gallery>
  +
200px-Siege_of_Acre.jpg|A Harmadik keresztes hadjárat.
  +
</gallery>
   
==Forrás==
 
==Forrás==

A lap 2012. december 24., 22:15-kori változata

IkonacacIkonac1IkonackscIkonac2IkonacrIkonackre

Jerusalem conceptart

Jeruzsálem koncepciós rajza

A harmadik keresztes hadjárat (1189-1192) vagy a királyok keresztes hadjárata, egy európai hadművelet volt, melynek céljaként a Szentföld visszafoglalását tűzték ki. Célpontjaik akkori birtokosa Salāh ad-Dīn Yūsuf ibn Ayyūb, közismert nevén Szaladin volt. A hadjárat alatt a keresztény erők visszatértek a Szentföldre Jeruzsálem elfoglalásának érdekében, mely várost Szaladin a hattini csata után rögtön elfoglalta (még a Második Keresztes Hadjárat kezdete előtt). Richárd király, a Keresztesek vezetője, hadjáratát Ciprus visszafoglalásával kezdte, majd Akkó ostromát megnyerve, háromezer ártatlan ember lemészárolásával folytatta. A keresztesek megkezdték erőik mozgósítását először Jaffa, majd végső céluk, Jeruzsálem felé. Szaladin jó előre felkészült erre, és összevonta katonáit Arsuf leromlott fellegvára előtt, ezzel megállítva a kereszteseket, és megtartva Jeruzsálemet a muszlimok kezén további több, mint hétszáz évig.

A Harmadik Keresztes Hadjárat alatt, az Arsufi csatában, Richárd éppen katonáit vezette Szaladin serege ellen, amikor Robert de Sable, a Templomos Lovagok Nagymestere arra kérte a keresztes vezetőt, hogy erőit egyesítse Szaladinnal és együtt vonuljanak az Asszaszinok ellen, akik felelősek voltak nyolc, mind keresztes mind szaracén vezető haláláért. Mielőtt Sable befejezhette volna, megjelent Altaïr Ibn-La'Ahad, az Asszaszin, aki saját maga ölte meg az említett embereket, és Robert után kutatva harcolta magát végig a csatamezőn. Altaïr elárulta Richárdnak Sabli árulását, amit az természetesen tagadott. Richárd király, más lehetőséget nem látva, csatára kényszerítette a két embert, mondván, hogy az Úr majd megóvja azt, aki igazat beszélt. Hosszú harc után az Asszaszin győzedelmeskedett, és halála előtt Sabli elárulta neki, hogy Al Mualim, az Asszaszin vezető szintén Templomos. Richárd megígérte Altaïrnak, hogy nem fogják üldözni, így az el is indult Masyaf felé.

Galéria

Forrás