Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Ikonac2IkonacbhIkonackrIkonackbhIkonaca


Angyalvár
250px-Castel Sant Angelo.
Politikai információk
ÁllamVatikán, Róma, Olaszország
IrányítóiBorgiák (1492-1503)
Történelmi információk
AlapítójaHadrianus
Alapításának ideje135-139
Kiegészítő információk

Az Angyalvár, eredeti nevén Hadrianus császár síremléke, egy híres, Henger alakú erődítmény volt a Vatikánban, melyet a Ponte Sant'Angelo segítségével lehetett megközelíteni. A végét a Passetto di Borgo jelentette, és a Tiberis folyó partján állt.

A vár építését a római császár Hadrianus rendelte el, az építmény ő és családja sírhelyeként szolgált volna. Később, a reneszánsz idején, az Angyalvárat már a pápaság használta erődként és kastélyként.

Története[]

A római kor[]

Hadrianus síremlékét néha Hadrianus anyajegyének nevezték. Valójában ez egy kidíszített "henger" volt függőkert el a tetején és egy arany kvadrigával. Hadrianus hamvait egy évvel halála után 138-ban helyezték el itt, feleség és gyermeke mellé aki ugyanabban az évben halálozott el. További nagy császárokat is itt helyeztek el örök nyugalomra. Hadrianus ezek mellet a Ponte Sant'Angelot is megépítette.

Pusztulása[]

Az épület berendezésének és díszítésének nagy része elpusztult 401-ben, mikor is katonai erőd lett. Az urnák és a hamvak szétszóródtak a világban a fosztogatóknak köszönhetően 410-ben, az eredeti dekorációt pedig a Gótok tépték le a falakról Róma ostromakor, 537-ben.

Róma felszabadulása[]

1499-ben Ezio Auditore da Firenze ide is eljutott mi előtt be nem szivárgott a Sixtus-kápolnába, hogy megölhesse Rodrigo Borgiát.

1501-ben Ezio visszatért Rómába, ekkor Caterina Sforza megmentése miatt kellett eljutnia a börtön részlegbe és, hogy megölhesse Cesare Borgiát és apját Rodrigót. A hölgy megmentése sikeresen végződött de a Templomos vezetőket nem tudta megölni, miután rájött, hogy egyikőjük sincs ott.

Nem sokkal ezután a várat Pápai testőrökkel és francia katonákkal erősítették meg, Cesare Octavian de Valoisval való megegyezése szerint.

1503 nyarán Ezio ,még egyszer bejutott a főkapun keresztül, a kulccsal amit Lucrezia Borgia szeretőjétől Pietrótol szerzett meg. Az ablakon keresztül tanúja volt amint Cesare megöli az apját. Ezután Ezio megtudta az Az Éden Almájának pontos hollétét.

Apróságok[]

  • A legmagasabb pont az Assassin's Creed szériában a zászlórúd legteteje nem egy kilátó pont.
  • Miután fölmásztunk a zászlórúd tetejére felhők jelennek meg a város fölött.
  • Egy a Rejtélyes üzenetek közül a főtornyon van elrejtve.

Rejtélyes üzenetek

  • A kastély egy része sohasem elérhető kivéve az olyan emlékekben mint az

"The Ezio Auditore Affair".

  • A "Flying Like An Eagle" achivment akkor érhető el mikor Ezio leugrik a zászlórúd tetejéről ejtőernyőt használva.
    Flylike
    • Az 5.szekvenciáig, a kastély főbejáratai, a négy pápai testőr Vatikán bejáratánál valamint a "Flying Like an Eagle" achivment nem elérhető.

Galéria[]

Forrás[]

http://assassinscreed.wikia.com/wiki/Castel_Sant'Angelo

Advertisement