Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Ikonac2IkonacbhIkonacrIkonac3IkonackfcIkonacinIkonac4bfIkonarendIkonnemjóIkonacs


"Lehet, hogy a Templomosok zsebe mélyebb, mint a miénk, de nincs bennük ambíció, szenvedély, versenyzési vágy! Ezért van, hogy, minden forrásuk ellenére, bármit, amit meg tudnak csinálni, én jobban megcsinálom. Gyorsabban is."
―Rebecca Crane Desmondnak[src]


Rebecca Crane egy modernkori Asszaszin, és az Animus 2.0 megalkotója, amit ő csak egyszerűen ”Baby” néven emlegetett.

Tagja volt Lucy Stillman csapatának, mely az Éden Almájának megszerzésére koncentrált, mielőtt az Abstergo Industries rátehette volna a kezét. Szintén a csapat feladata volt Desmond Miles kiképzése a vérzés effekt kihasználásával. Rebecca nyújtotta a technikai támogatást az Asszaszin Rend tagjai számára, társa, Shaun Hastings oldalán.

Életrajz[]

Korai évek[]

"Kezdetben sporttal foglalkoztam, de aztán eltörtem a lábam, és elkezdtem a számítógépen játszani. Ki gondolta volna, hogy ez is lehet olyan élvezetes, mint egy deszkán állva kiugrani egy helikopterből?"
―Rebecca Crane Desmondnak[src]

Rebecca Crane egyike azoknak az Asszaszinoknak, akik nem beleszülettek a Rendbe, hanem be lettek toborozva. Kezdetben azért vették fel, mert nagy tapasztalata volt a sportok terén, beleértve az extrém sportokat is, mint például a snowboard vagy a légszörf. Azonban, mikor eltörte a lábát, felépülése alatt érdeklődni kezdett a számítógépek iránt, és rájött, hogy a programozás van olyan élvezetes, mint korábbi hobbija. Rebecca villamosmérnökként dolgozott, mielőtt felvételt nyert volna az Asszaszin Testvériségbe.

Nem sokkal saját felvétele után Rebecca lett felelős Shaun Hastings felvételéért is. Mióta felfedezte az Abstergo titkait, Shaun rendszeresen elárulta a cég további terveit, amivel magára vonta a Templomosok figyelmét. Rebecca figyelmeztette őt, elmondta neki, hogy „rossz emberekkel kezd ki”, ám Shaun nem hitt neki, és folytatta tevékenységét. Később elismerte, hogy könnyen egy folyó fenekén találhatta volna magát, ha Rebecca nem menti meg az életét, és veszi fel a Rendbe.

Rebecca Lucy Stillman régi barátja volt, bár 7 éven keresztül nem látták egymást, míg Lucy 2005-től fogva az Abstergoná dolgozott. Csak 2012-ben találkoztak újra, mikor Lucy és Desmond megszöktek az Abstergo laboratóriumából.

Egyszer Desmond megkérdezte Rebeccát, hogy használta-e valaha az Animust, hogy megtudjon valamit az őseiről, mire azt válaszolta, hogy az általa visszajátszott emlékek alapján az ő ősei „bénák” Desmondéihoz képest. Ezt szemléltette is, elmagyarázva, milyen unalmas volt egy napon át gyakorlópályán lövöldözni porosz zsoldosként.

Bujkálás[]

"Megvagyunk. Minden fel van pakolva. Hosszú út áll előttünk. Szerintem játszadozhatnál egy kicsit az Animussal, amíg úton vagyunk."
―Rebecca Crane a Búvóhely elhagyása után.[src]
Rebecca Desmond Baby

Rebecca bemutatja Desmondnak a "Baby"-t

A Búvóhelyen Rebecca szolgáltatta a technikai támogatást az Animus 2.0-hoz, biztosítva, hogy ne legyen probléma a géppel, vagy Desmond géppel való kapcsolatával. Gyakran hagyott jegyzeteket az Adatbázis szócikkekben, melyeket Shaun hozott létre, legtöbbször azoknál a helyszíneknél, amelyeknél Jelek vagy Asszaszin sírhelyek találhatóak.

Miután Lucy odaadta neki a magával vitt memória magot, egyesítette azt a sajátjával, így sikeresen – de véletlenül – feltelepítve a kódolt fájlokat, melyeket a 16-os alany rejtett el Ezio Auditore da Firenze emlékei közt.

Azokban az időszakokban, amikor Desmond szünetet tartva kiszállt az Animusból, Rebecca tájékoztatta őt az Renddel történt dolgokról, valamint gyors fejlődéséről; egyszer azt is mondta neki, hogy úgy fejlődik, mintha teljesen természetes lenne számára a „tananyag”.

Nem sokkal azután, hogy Desmond megkapta Minerva veszélyüzenetét, az Abstergo rátalált a Búvóhelyre, és be is tört oda. Rebecca Shaunnak segített bepakolni az Animust az autóba, amíg Desmond és Lucy ártalmatlanította az Abstergo „katonáit”. Amint elmenekültek, Rebecca felállította és működésbe hozta az Animust a teherautó hátsó felében, hogy Desmond be tudja fejezni a fennmaradó néhány emléket, amíg megérkeznek az új biztonsági helyre északon.

Monteriggioniban[]

"Egy pillanat, srácok. Áramra van szükségünk idelent. A közelben van egy vezeték, amit meg tudok csapolni, de a feszültség túl alacsony."
―Rebecca Crane a Szentélyben[src]
Retrieval 19

Rebecca és a csapat az Auditore-villa alatti Szentélyben

Miután a csapat megérkezett Monteriggioniba, és bejutottak a Szentélybe, újra Rebecca lett a felelős az Animusért és annak tartozékaiért. A földalatti kamra energiaellátásához Rebecca adott Desmondnak néhány saját készítésű eszközt, melyek egy kevés áramot a bázisuk felé tereltek, miután behelyezték őket a közeli áramköri dobozokba.

Amíg az Auditore-villában maradtak, Rebecca rendszeresen küldözgetett e-maileket csapattársainak, általában apróságokról, mint például az elveszett MP3-lejátszója, de tájékoztatta Lucyt, amikor éjszaka Desmondot hallotta álmában kiáltozni.

Utazás a Colosseumba[]

"Azok a rudak, amelyek kiállnak a falból, úgy néznek ki, mintha kapcsolók lennének. Ha aktiválod az összeset, talán energiát juttathatsz a központi platformhoz."
―Rebecca Crane a Colosseum Kamrában[src]
Retrieval 16

Desmondék a Colosseum Kamrában, az Alma előtt

Mikor Desmond rájött, hogy hol van az Éden Almája, és a csapat megérkezett a Colosseumhoz, Lucy elvezette Rebeccát és Shaunt egy másik úton a Capitolium-dombon keresztül, mivel, mint Shaun megjegyezte, csak Lucy és Desmond rendelkeznek a szükséges akrobatikus képességekkel, hogy a Colosseumon keresztül közelítsék meg az Almát. Míg Juno Desmondhoz beszélt, Rebecca – Shaunnal és Lucyval egyetemben – nem látta vagy hallotta az Első Civilizáció tagját.

Mikor Desmond megszerezte az Almát, az „istennő” megszállta őt, mind a négyüket fizikailag tehetetlenné tette, és arra kényszerítette Desmondot, hogy szúrja le Lucyt, ezzel megölve a lányt.

Felügyelet Desmond felett[]

"Minden halál tragédia. Valakinek, valahol."
―Rebecca, Lucy halálával kapcsolatban.[src]
Miles van 1

Rebecca, William és Shaun figyelik Desmondot

Lucy halála és William Miles érkezése után Rebecca vette át a felügyeletet a kómában heverő Desmond felett. Míg a fiú Ezio konstantinápolyi emlékeit élte újra, az Animust újra a teherautóba helyezték, és Desmond ébredése után Rebecca elfoglalta megszokott helyét Desmond mellett, figyelve a gépre és Desmond egészségére.

A Nagytemplom[]

Az utolsó hetek folyamán a Nagytemplomnál, Rebecca említette Desmondnak, hogy ő közel állt Crosshoz. Emellett, elmagyarázta neki, hogy izgatottá vált mikor visszahívta őt a Rendbe.

AC3 Shaun Rebecca Temple

Rebecca és Shaun a Nagytemplomban

Rebecca és Shaun segített megkeresni a hiányzó energiaforrásokat annak érdekében, hogy feltárják a templom ajtaját. Ezt követően, Desmond megtalálta az elsőt New Yorkban, majd Brazíliában és végül a negyediket, ami egyben az utolsó energiaforrás is volt, az Abstergo Industries épületében Olaszországban, ahol Desmond fogságba esett.

Miután végre kinyitotta az ajtót, Desmond és a csapat, beleértve Rebecca is, találkozott Junóval a templom belsejében. Az Istennő megmutatott a csapatnak egy gömbszerű tárgyat, amely megmenti a világot a kataklizmától, illetve sürgette Desmondot, hogy használja fel a szerkezet erejét. Azonban, ebben a pillanatban Minerva megjelent, aki elmondta Desmondnak, hogy Juno egy áruló, és ki akar jutni a templomból. Nem sokkal ezután kijelentett, hogy az asszaszinok és a templomosok közti viszály elpazarolta az időt, hogy megakadályozzák a második katasztrófát. Ezt követően, megkérte, hogy hagyja, hogy a világ lángokban álljon, mindazonáltal Juno megmutatta neki, hogy mi lenne akkor, ha Minervára hallgat.

Ők ketten megvárták Desmond döntését, azáltal, hogy a világ megsemmisüljön és Desmond legyen a túlélő emberek vezetője, vagy aktiválja a mechanizmust, amely megmenti a világot, és Junót kiengedi a börtönből. Egy hosszas gondolkodást követően, Desmond megkérte Rebeccát, Shaunt és Williamet, hogy menjenek olyan messzire, amennyire csak lehetséges, mielőtt feláldozz magát a Föld megmentése érdekében és a felszabadítsa Junót.

Rejtőzködés az Abstergonál[]

2013 Október végén Rebecca és Shaun bepülve az Abstergo Entertainmentbe (Montrealban) tanulmányozták Desmond végzetét.[]

Rebeccával futárként dolgozott. Olyan adatokat gyűjtött, amelyeket Abstergo kutatók szereztek meg John (az informatikus) parancsára.

Jellegzetességek és személyiség[]

"Nézd, ez nem ideális. És elvenni valaki életét sohasem egyszerű. De van, hogy nincs más út. Néha, Desmond, valakinek meg kell halnia ahhoz, hogy a dolgok megváltozzanak."
―Rebecca az Asszaszinok kötelességeiről[src]
AC2 Rebecca Hideout 4

Rebecca Crane számítógépe mögött a Búvóhelyen

Rebecca energikus, néhány szempontból kissé éretlen, fiatal nő. Emiatt, bár többször megmentette a férfi életét, Shaun gyakran lekicsinyli és kigúnyolja őt, bár ő ritkán provokálja. Egyszer, míg Shaun a Hiúságok máglyájának történelmi hátteréről beszélt, Rebecca megjegyzést tett a hasonló című filmre, mire a férfi rászólt: legyen csöndben, míg „a felnőttek beszélgetnek” .

Rebecca meglehetősen toleráns és optimista, ellensúlyozva Shaun cinikus és borúlátó személyiségét. Társának ellenpólusaként beszédes és barátságos. Nagyon büszke a munkájára, köszönhetően annak, hogy újratervezte az Animust egy sokkal könnyebb és komfortosabb kialakítással; „versenyszellem”, ahogy ő nevezi.

Szintén meg van győződve arról, hogy – bár módszereik miatt ez Shaun számára kétséges – az Asszaszinok, mint Desmond is mondta, a „jó fiúk”.

Apróságok[]

  • A „Rebecca” név az arab „Rifqah” névből ered, mely azt jelenti: társaság
  • Az Animus 2.0-ban Rebecca megjegyzéseket ír Shaun Adatbázisába a REBECCAC84 felhasználónevet használva, mely tartalmazza keresztnevét, vezetékneve kezdőbetűjét, valamint születési évének utolsó két számjegyét
  • E-mail jelszava Snowmass84, valószínűleg előző hobbijára utalva (snow=hó, mass=tömeg)
  • Néhány e-mailjében arról beszél, hogy hiányzik neki a családja és a kutyája
  • Kezdetben úgy tervezték, hogy Rebecca haja rövidebb lesz az Assassin's Creed: Brotherhoodban; az elképzelést a végleges játékban elvetették
  • Az Assassin’s Creed: Brotherhoodban Rebecca meggondolatlan, vakmerő vezetőként van ábrázolva; mikor a játék végénél felajánlja, hogy vezeti a teherautót, Shaun a következő szavakkal hárítja el: „Szép próbálkozás, de már láttam az autódat.”
  • A játék burkoltan céloz arra, hogy Rebecca vegetáriánus - mikor látja, hogy Desmond hamburgert eszik, „ragadozónak” nevezi

Galéria[]

Forrás[]

Advertisement