Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Ikonac3Ikontrend



Charles Lee (1732 – 1782) egy brit katona volt, aki később a Kontinentális hadsereg katonája volt a forradalom idején.

A Brit hadseregben szolgált a Hétéves háború idején, miután eladta a kinevezését, és egy ideig II. Sztaniszláv király lengyel hadseregében harcolt.

Életrajz[]

Korai élete[]

Charles Lee született John Lee néven, egy kitűnő brit ezredes, és Isabella Bunbury fiaként, aki egy brit konzervatív politikusnak a lánya volt. Az apja hírneve és a bátorítás miatt, Charles folytatta katonai karrierjét fiatal korában. Őt egy katonai akadémiára küldték Svájcban és 1746-ban zászlóhordózóként csatlakozott az apja ezredéhez.

1751-ben visszatért Angliába és főhadnagy rangra tett szert. 1754-ben őt a Gyarmati Amerikába küldték, hogy szolgálja Edward Braddock tábornokot, és harcoljon a Francia és Indián Háborúban. Egy bizonyos pontnál fogva, Lee tanult és kapcsolatba került a Templomos Renddel, majd csatlakozott hozzájuk. Lee kapott utasításokat a templomosoktól, hogy segítsen Haytham Kenwaynek.

Szolgálat a Templomos Rendnek[]

Haytham, hamarosan megérkezett Amerikába Lee után, és ők ketten találkoztak egy mólónál Bostonban. Majd bemutatkoztak és jól megismerték egymást. Lee elvitte őt a Zöld Sárkány Kocsmába és bemutatta Haythamnak William Johnsont.

640px-ACIII-WtB 1

Lee üdvözli Haythamet Bostonban.

Lee és Haytham ekkor elindultak, hogy találkozzanak Thomas Hickeyvel. Ők hárman megrohantak egy banditákkal teli erődöt, hogy visszaszerezzék Johnsonnak az ellopott kutatásait a Kanien'kehá:ka törzzsel kapcsolatban, és visszatértek a kocsmába.

Később, Lee és Haytham megkeresték Benjamin Churchot, akit elfogott Silas Thatcher és a cinkosa, Cutter, az adósságai miatt. A keresésekor, átkutatták a házát és kihallgatták a szemtanúkat és a többi őröket, Lee és Haytham megtalálták Churchot, egy raktárnak a mólójánál. Majd megölték Cuttert, és ezáltal megmentették Churchot.

640px-ACIII-Soldier 11

Edward bántalmazza Lee-t.

Lee és Haytham elmentek megtalálni az utolsó újoncot, John Pitcairnt, aki Braddock tábornoknál volt. Azonban Braddock és Haytham ellentmondtak egymásnak, mert Braddockot feldühítette a tény, hogy Lee Haythamnek szolgál, és ezáltal visszautasította, hogy nekik adja Pitcairnt, majd az árulásért kirúgta őket. Később egy tervben, visszaszerezték Pitcairnt, azáltal, hogy Lee úgy tett, mintha egy dühös állampolgár lenne és megdobta sárral Braddockot; így üldözésbe keveredett. Lee elcsalta Braddockot és az embereit egy zsákutcába, amely lehetővé tette Leenek, hogy Haytham és Pitcairn megöljék Braddocknak a járőreit, de Haytham megkímélte Braddock életét.

Később, a Templomos újoncok összegyűltek a kocsmában, ahol Haytham javasolt egy tervet, hogy beszivárognak a Southgate erődbe és megölik Silas Thatchert, a hírhedt rabszolgatartót. Haytham kifejtette, hogy megöli Silast, és kiszabadítja a rabszolgákat, így képes lesz rá, hogy megszerezzék a Kanien'kehá:kával kapcsolatos információkat, amely elvezeti őket a titokzatos Prekurzor raktárhoz.

Lee és a társai hozzáfogtak, hogy lesből megtámadjanak egy rabszolgaszállító konvojt, miközben megölik a kísérőket és álcázzák magukat az egyenruháikban, majd elkísérték a konvojt az erődbe. Az erődben, Haytham óvatosan kiszabadította a rabszolgákat, azonban ez azt okozta, hogy Silas riasztást rendelt el. Lee és a társai elindítottak egy csatát, miközben elhárították a katonákat, amíg Haytham és Church megölték Silast; így megengedték nekik, hogy kiszabadítsák a megmaradó rabszolgákat.

Néhány hét elteltével, Haytham úgy döntött, hogy kapcsolatot alakít egy Kanien'kehá:kái nővel, Kaniehtí:ioval, aki szövetségese lehet a Prekurzor raktár keresésében. Lee képes volt megtalálni őt; és közölte Haythamnak, hogy őt láttak a Lexington-i vadonban. Azonban Lee abbahagyta a keresését, mert vissza kellett mennie Braddock tábornokhoz.

Lee visszatért hónappal később Lexingtonba 1755-ben, hogy segítse Haythamnak a tervét, hogy megölje Braddock tábornokot. Lee segítségével, álcázta magát brit katonaként és megtámadta Braddockot az expedíciójakkor, így Haytham megölte Braddockot.

640px-ACIII-BraddockExpedition 18

Charles Lee-t beiktatják a Templomos Rendbe.

Haytham pár nappal később visszatért, majd elmondta, hogy a Prekurzor raktár nem tartalmazott semmit és figyelmen kívül hagyta, mert ez csak egy festett barlang volt. Haytham megváltoztatta a célját, hogy hozzanak létre egy állandó bázist, és bővítsék a templomosok hatalmát és a befolyásukat az egész gyarmaton. Lee-t pedig megdicsérte az ő hűsége miatt, és Haytham úgy döntött, hogy véglegesen és hivatalosan is beiktatja Lee-t a Templomos Rendbe, majd az ujjára rakott egy gyűrűt, ami korábban Braddocké volt.

Találkozás Ratonhnhaké:tonnal[]

1760-ban, Lee és a templomos társai, kivéve Haytham, arra törekedtek, hogy találkozzanak a helyi Kanien'kehá:ka-i vénekkel, mielőtt George Washington elrendelte volna a falu elpusztítását.

Lee találkozott egy fiatal fiúval az erdőben és erőszakosan követelte, hogy adják át a falujukat. Ahelyett, hogy válaszolt volna, a fiú csupán és dacosan Lee nevét követelte, miközben figyelmeztette Lee-t, hogy meg fogja őt találni. Lee szórakoztatva kigúnyolta a fiút, és azt válaszolta, hogy már alig várom, miután Johnson leütötte őt.

640px-ACIII-HideandSeek 6

Ratonhnhaké:ton leköpi Charles Lee-t.

Lee tudtán kívül, hogy ő valójában Haytham fia volt, Ratonhnhaké:ton. Lee és a többiek sokkal később megtalálták a falut és azt állították, hogy a falu lángokban állt, megölve több falusit találtak, beleértve Ratonhnhaké:ton anyját is.

A Francia és Indián Háború[]

Lee részt vett több csatában 1755-1759 között, a Francia és Indián Háború alatt, mint például a Forts Ticonderogánál levő csatákban, Niagarában és Montrealnak a brit hódításaiban. Lee hamarosan 1760-ban visszatért Angliába és előléptették őrnagy rangra és több csatában harcolt Portugáliában és Lengyelországban.

A szolgáltatásainak az ellenére, Lee-t nem fizették meg jól, így kritikusabb lett több katonai és politikai alakokkal Angliában. Ez azonban visszafelé sült el, ennek eredményeképpen, Lee nem tudta tovább vinni a karrierjét, és nem kapott esélyeket a továbbléptetéshez.

Visszatérés Amerikába[]

Lee 1770-ben visszatért Amerikába, miközben összehívta a templomos testvéreit. Haythammel együtt, Lee-nek köze volt a Bostoni mészárláshoz azáltal, hogy eltüzelt egy lövést a pisztolyából a levegőbe, miközben felriasztotta az őröket és ez azt okozta, hogy tüzet nyitottak a tiltakozó polgárok ellen.

640px-ACIII-Teaparty 9

Charles Lee, Johnson és Church a Bostoni Teadélutánon.

1773-ban, a gyarmati telepesek fellázadtak a brit szabályok és a politikák ellen, amiket a brit parlament kirótt. Ezek az adózási törvények arra vezettek, hogy kitört az Amerikai függetlenségi háború, a Bostoni Teadélután kezdetekor, ami alatt az állampolgárok a vízbe dobták a teaellátmányokat. Végül Johnson és Lee képtelenek voltak, a tea adóztatására. A Bostoni Teadélután, egyik résztvevője Connor volt, aki Ratonhnhaké:ton néven volt ismert, akit évekkel ezelőtt bántalmaztak a templomosok.

Kontinentális Tábornok[]

Miközben kihasználta a forradalmat, Lee kilépett a Brit hadseregből és 1775-ben csatlakozott a Kontinentálishoz. A hazafiak erős támogatójaként megalapította magát és a főparancsnok pozíciójára pályázott -- George Washingtonnal szemben. Azonban, Lee javarészt hírhedt volt a követeléseiről, ellentétben Washingtonnal, aki a szerény, kicsi fizetéshez ragaszkodott. Ennek eredményeképpen Washington lett a Kontinentális hadsereg főparancsnoka.

Lee-t még mindig előléptették a tábornok rangjára és közvetlenül Washington alatt szolgált. Lee részt vett Washington beleegyező beszédén. Ebben a pillanatban, Lee találkozott Connorral, de nem ismerte fel, mert Samuel Adams elbocsátotta őt.

Gyilkossági összeesküvés[]

1776-ban, Hickey azt a feladatot kapta, hogy ölje meg Washingtont annak érdekében, hogy Lee lecserélje őt, és átvegye az irányítást a Kontinentális hadsereg felett. Hickey először kudarcot vallott, amikor letartóztatták New Yorkban és bebörtönözték Connorral együtt hamisítás vádjával.

Amikor Connor felébredt a Bridewell börtönben, rájött, hogy Hickeyt a mellett lévő cellába helyezték el. Connor beszélt vele, hogy miért akarják megölni Washingtont, de Hickey csak rámutatott a két templomos társára, akik a cellája felé közeledtek.

Charles Lee és Haytham Kenway kiengedték Hickeyt, bár azt mondták neki, hogy csak elköltöztetik egy nagyobb cellába; azért, hogy ne legyen gyanús az embereknek, hogy Hickey is részt vesz Washington meggyilkolásában. A templomosok igazságosan távozni készültek, azonban Hickey megkérdezte őket, hogy mi legyen az asszasszinnel, és megmutatta nekik Connort a cellájában. Haytham utasította Charlest, hogy foglalkozzon a problémával, és Connornak volt egy terve, amivel két legyet üthet egy csapásra.

Később, Connor a felügyelő kulcsával kinyitotta az ajtót és besettenkedett a börtönből a magasabb cellákhoz, ahol Hickey cellája felé ment, Connor megtalálta a felügyelő holtestét, és hátrafordult, miután meglátta Leet és Hickeyt a kapuban.

Miközben fegyvert tartottak rá, a templomosok elmagyarázták neki, hogy Connort a bíróság elé fogják vinni, azért, mert meggyilkolta Washingtont, és azt is figyelembe veszik, hogy a felügyelő meggyilkolását is rá fogják fogni. Connor megpróbálta lefegyverezni Leet, de a templomos csak megragadta a torkát és nekiszorította őt a falnak.

Lee végül rájött, hogy Connor volt az a fiatal fiú, akit évekkel ezelőtt megfenyegetett, és örömteli volt az iróniája, amikor Connor betartotta az ígéretét, hogy megtalálja őt. Lee leütötte Connort és eszméletlen lett, majd visszavitték őt a cellájához. Connor másnap felébredt, és elszállították a kivégző helyére, ahol találkozott Hickeyvel. Bár Connor kijelentette, hogy azt hitte, hogy őt is bíróság elé állítják, azonban Hickey vidáman mondta neki, hogy nem engedélyeztek azoknak, akiket árulással vádoltak.

Connort az akasztófák felé vitték, miközben több tucat néző elítélte őt minden oldalról, Washington, Lee és Hickey nézték az eseményeket. Azonban, amikor közeledett az akasztófákhoz észrevette, hogy az asszaszin társai az őröket gyilkolásszák, és miután az egyik polgár ököllel a földnek vágta, Connor összeesett és Achilles Davenport felsegítette őt. Az öreg azt tanácsolta neki, hogy adjon egy jelet, mihelyst azt akarja, hogy kiszabadítsák.

Bár Lee beszélt a tömegnek Connor feltételezett bűncselekményeiről, miközben a nyakára rakták a hurkot, az asszaszin füttyentett egyet, amikor kinyílott alatta a csapóajtó. A hurkot levágták mielőtt megfojtotta volna, és Achilles talpra állította Connort az akasztófa alatt, és átnyújtotta neki a Tomahawkját.

Connor végig futott a megzavarodott tömegen, miközben az asszaszin újoncok Hickey zsoldosaival harcoltak. Hickey kétségbeesetten rohant Washington felé, hogy megölje őt, de Connor utolérte, és lesújtott Hickeyre. Eközben, a megzavarodott Lee elmenekült.

Visszavonulás New Yorkból[]

Lee továbbra is Washingtonnak szolgált, miközben titokban aláásta Washingtonnak az embereit. Washington sikertelen hadjáratai miatt, nem tudta fenntartani New Yorkot, ennek eredményeképpen a Brit hadsereg visszafoglalta a várost.

Lee, azonban szándékosan elhalasztotta a visszavonulást és megengedte magának, hogy elfogják a britek. Lee-t, azonban bebörtönözték, miután hivatalosan is kilépett a Brit hadseregből. Lee-t udvariasan kezelték és kényelmes szállást és jó ételeket kapott. Lee információkat adott a briteknek, ami meggyengítheti a Kontinentális hadsereget, így megszégyenítette Washingtont és meggyengítette őt a csatákban.

A Monmouth-i csata[]

Lee-t kiengedték a börtönből, és visszatért a kongresszushoz, ahol megpróbálta meggyőzni őket arról, hogy a Kontinentális hadsereg nem volt elég erős ahhoz, hogy megfeleljen a brit erőknek. Azonban, Washington seregeit Monmouthnál megállították, azért hogy a brit hadsereg visszatérjen Philadelphiába és New Yorkba 1778-ban. Washington azt is elrendelte, hogy kiirtsák Connornak a faluját, Kanatahséton, mert támogatták a briteket.

Lee kihasználta a helyzetet, elutazott Kanatahsétonba, ahol találkozott Kanen'tó:konnal és meggyőzte őket, hogy csatlakozzanak a kontinentális hadsereg háborúja ellen, a földjük védelme érdekében. Ő is manipulálta Kanen'tó:kon-t, akivel elhitette, hogy Connor elárulta a faluját; valamint szövetkezett Washingtonnal.

Lee átvette az irányítást Marquis de Lafayette erői felett, és elrendelte a teljes visszavonulást. Lee, majd elhagyta őket felkészületlenül szemben az előrenyomuló brit hadsereggel. Azonban, Connor megérkezett és közbelépett, amelynek során visszatartotta a brit hadsereget és biztosította a patriók visszavonulását, valamint sok életet mentett meg és megkímélte Washingtont a megsemmisítő vereségtől.

Connor és Lafayette feltárták Lee árulását Washington előtt. Ennek eredményeképpen, Washington vizsgálatot tett, majd hadbíróság elé vitte Lee-t, ahol megszégyenítették, azonban megmenekült a kivégzéstől, és helyette kapott egy év felfüggesztést a szolgálatból.

Haytham halála[]

1781-ben, Lee a György erődben tartózkodott, ahol katonai védelmet kapott. Haytham meglátogatta Lee-t, majd bátorította őt, hogy hagyja el az erődöt, és biztosítja neki, hogy nincs veszélyben, hogy megőrizze a Nagytemplom kulcsát. Azonban, Lee nem tudta, hogy Connornak az a célja, hogy behatoljon a György erődbe és meggyilkolja őt.

Nem sokkal ezután, Connor beszivárgott a katonai kerületbe, számos francia hajók segítségével. Haytham ottmaradt, hogy szembenézzen vele, és megölje a fiát, de Connor megölte Haythamot. Mikor Lee megtudta ezt, ő lett a templomosok Nagymestere, Haytham halálát követően a Templomos Rend színvonala nagyon nagy arányban lecsökkent.

Nagymester[]

Hónapokkal később, 1782-ben Lee elnökölt Haytham temetésén és Haytham tiszteletére kézbesítette a dicshimnuszt. Connor megjelent a tömegből és megközelített Lee-t, de visszatartották őt az őrök. Lee felbőszülten, Connor előtt állt, miközben beavatta a tervébe és Lee bosszút fogadott, majd elmondta neki, hogy megsemmisít mindent, ami Connornak szép és jó.

Connor kisöpörte Lee fenyegetéseit, miközben figyelmeztette őt, hogy el fog bukni és a tervei együtt meg fog halni. Amikor az őrök elragadták Connort, Lee úgy döntött, hogy gyűjt egy hadsereget és visszaszerzi a hatalmát. Lee a HMS Jersey kapitányát és a zsoldosait kérte, hogy toborozzanak hadseregeket. Miután elindult Bostonba, Lee megtudta, hogy Connor elmenekült, és úgy döntött, hogy visszatér Angliába a biztonság kedvéért.

Azonban, Connor a nyomára lelt Lee-nek egy mólónál Bostonban, majd üldözni kezdte őt. Lee megpróbálta elveszíteni Connor nyomát, azáltal hogy végigfutott egy komp szerkezete alatt, ami egy baleset miatt, lángokban állt. A veszélyes üldözés után, a deszkák beszakadtak Connor alatt, és egy farúd átszúrta Connor hasát.

Lee közeledett Connorhoz, lenézett rá, majd gúnyosan azt kérdezte, "Még azok az emberek is, akiket meg akartál menteni, mostanra mind hátat fordítottak neked. Mégis harcolsz. Ellenállsz. Miért?" Connor pedig azt válaszolta, "Mert senki más nem fog!" Connor gyorsan elővette a pisztolyát és gyomron lőtte Lee-t.

Halála[]

AC3-Seq12-Mis21

Charles Lee az utolsó perceiben.

Lee elmenekült, vett egy kompot a Charles folyónál és pihent a Last Drink Tavernában Monmouthnál. Connor még egyszer követte őt és utolérte Lee-t a kocsmánál. Ők ketten, leültek egymás mellé egy asztalnál, és Lee csendesen megosztotta vele az italát. Miközben Lee bólintott egyet Connornak, Connor egy késsel mellkason szúrta Lee-t. Miután elvette az amulettet Lee nyakáról, Lee ráesett az asztalra és meghalt.

Jellegzetességek és személyiség[]

Az ő erőfeszítéseit, hogy csatlakozzon a Rendhez, Charlesnak ez nagyon hasznos volt, amellyel tájékoztatást nyújtott a brit katonáknak és a többi társának. Később, köze volt hozzá, hogy az asszaszin Connor megölje őt. Lee erőszakos cselekményei miatt, a fiatal asszaszin azt feltételezte, hogy Lee volt a felelős az anyja haláláért és a faluja pusztulásáért. Ez ösztönözte Connort, arra hogy folytassa az erőfeszítéseit és végül megsemmisítse a Templomosok hatalmát a gyarmatokon és növelje a Testvériség erejét. A Függetlenségi Háború idején a Monmouth-i csatában vereséget szenvedett. Majd köze volt a György erőd rombolásához, Haytham halálakor, amikor végül megsemmisítette a Rendet. Századokkal később az Első Civilizáció kulcsa segítette Desmond Milest, hogy kinyissa a Nagytemplom kapuját.

Apróságok[]

  • Charles Lee kezdeti kinézete előtt, a játék kiadását megelőzően egy öregebb karaktert mutattak Charles Leeről.
  • Charles Lee volt az első fő merénylet célpont, aki az utolsó szavai nélkül halt meg, sem a memória folyosón, sem a halála pillanatában.
  • Miután beszivárgott a Southgate erődbe, Charles Lee feje fölött megjelent egy Asszaszin Jelkép, annak ellenére, hogy ő templomos, hasonlóan a többi társához.
  • Történelmileg, Charles Lee Philadelphiában, Pennsylvaniában halt meg, a játékban pedig a Monmouthon.

Galéria[]

Forrás[]

http://assassinscreed.wikia.com/wiki/Charles_Lee

Advertisement