Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
IkonacbhIkonackbh



Edigo Troche (sz. 1436), római szenátor volt a reneszánsz kori Itáliában.

Volt még egy öccse, Francesco, aki személyes barátja volt a pápai erők parancsnokának Cesare Borgianak.

Életrajz[]

A Római Szenátus[]

Edigo egy római szenátor által született, és úgy döntött, hogy követi apja nyomdokait.

Amint kapott egy levelet a testvérétől , miszerint Edigo egy "naiv idealista", igyekezett a pápaság változásainak irányítását a demokratikus római módon kezelni, és megőrizni a hagyományokat.

Azonban a pápa lefoglalt szinte mindent Rómában, beleértve a várostervezést, a közműveket, és a pénzügyeket. A Megőrzés csupán terv maradt a pártok számára, és a Campidoglio, az előző polgári kormány központja lett, alig több volt , mint egy "élő múzeum".

Ennek ellenére, a legtöbb római szenátor úgy döntött, hogy szemet huny minden felett. 1494-ben, Egidio gyászolt az egyik levelében: "Én vagyok az egyetlen, egész Rómában, akik továbbra is keresi a szabadságot és a jogot?"

Nem sokkal később, 1495-ben, Edigo rendszeres törzshelye a Rosa in Fiore bordélya volt.

Háborús Tervek[]

Ellentétben bátyjával, Francescot felkarolta a pápaság befolyása, és elment dolgozni a pápának, az ő titkárának. Ekkor lett közeli barátja és bizalmasa Cesarenek, VI. Sándor Pápa fiának.

1503-ban, Francesco beszélt testvérének levélben Cesare háborús terveiről Romagnaval kapcsolatban, amelyre Edigo gyorsan válaszolt is a velencei nagykövet segítségével. A levelében Edigo nyíltan felfedte gyűlöletét Cesare iránt.

Ám egy levelüket megszerezte, és Cesare Francescot hibáztatta az információk kiszivárgása végett.

A Bankár[]

Néhány hónappal a levél elküldése után, Edigo beleesett a tartozásba Cesare Borgia egyik titokzatos tábornokának, ezt az embert mindenki csak, egyszerűen "A Bankárnak" ismerte. Aki folyamatosan panaszkodott, a Rosa Fiore kurtizánjaira.

Ennek az adósságnak Ezio a húga segítségével, akit lassan Madame Rosa Fiorerenek ismertek az előző tulaj halála után. Feladata az volt, hogy megtalálja a bankárt, aki megkereste Edigot a Campidoglionál. Azonban ezen a napon, Edigot már sarokba szorították a Borgia őrök, akik azért jöttek, hogy begyűjtsék a tartozását. Bár megígérte nekik, hogy a pénzt hamarosan megadja, mégsem hittek neki, és elkezdték verni őt. Ezio elment a szenátor megmentésére, megölve a támadókat, és elkísérte Edigo-t Rómában egy biztonságos helyre, Francesco házához.

1000px-Escape debt 2

Egidiót fenyegetik a Borgia őrök.

A séta közben, Edigo mesélt ellenszenvéről, amit Borgia-k iránt érez, és, hogy számára a hatalmat, a római szenátus jelenti. Még azt is elismerte, hogy a szerencsejáték és az ivóvíz (és kurvákhoz való járás, tette hozzá Ezio) amíg ő tehetetlen ennél nem lesz sokkal több.

Edigo hálás volt Ezio segítségéért, különösen, azért mert Assassin adott neki háromezer florint-ot, amivel ki tudta fizetnie az adósságát, bár volt egy feltétele Ezio-nak, hogy Edigo tartsa szemmel a politikus segítőit Cesarenek. Egidio elfogadta, bár nyilvánvaló vonakodás nélkül, leginkább azért, mert tudta, hogy a bátyja is célpontjává válhat a jövőben a Borgia-k miatt. Amikor Edigo találkozott a bankár őreinek egyikével biztosította hogy, megfizeti most a tartozását, az őr elvezette a Pantheonhoz, Ezio utánuk ment a tetőkön keresztül. Ott, Edigo pénzét ellenőrizték, hogy az adósság teljes egészében kifizetésre került, míg Luigi Torcelli, a Borgiaknak parancsoló kapitány számolta a pénzt, Ezio lecsapott rá felülről.

1000px-Follow money 6

Egidio Troche Átadja a pénzt a Borgia kapitánynak.

Miután Edigo fizetését ellenőrizte, az immáron már maskarába öltözött Ezio, egy őr közeledett Edigohoz, hogy megölje, de Ezio (aki meggyilkolta Luigit, és helyébe lépett) megparancsolta az őröknek, hogy engedjék szabadon Egidiot. Röviddel a bankár halála után, Edigo látogatást tett a Rosa Fioréba, ahol megvitatták a dolgokat Ezio édesanyjával, Mariaval. Ezio hamarosan megérkezett, és üdvözölte őket.

Később, ahogy megegyeztek, Edigo tájékoztatta Eziot több potenciális gyilkossági célpontok helyével, akik a Borgiaknak segédkeztek.

1000px-EgidioEzioMaria

Egidio beszél Ezióval a Rosa Fioréban.

Forrás[]

http://assassinscreed.wikia.com/wiki/Egidio_Troche

Advertisement