Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Ikonac2


Az Arsenale di Venezia (magyarul: velencei arzenál) egy kikötőkomplexum volt Velence északkeleti végében. Történelme alatt a Templomos Lovagok műveleti központjaként szolgált, a kikötő 1320-as felújítását a Templomosok pénzelték. Emiatt az Asszaszinok Templomos búvóhelyként tartották számon.

Arsenale di venezia

Az Arsenale di Venezia Látványterve

Történet[]

Fontosabb tudnivalók[]

Először haditengerészeti raktárnak építették magán hajók számára, majd 1320-ban átépítették és kibővítették. Innentől kezdve, a velencei állam használta hajók építésére és karbantartására. Fénykorában híres volt arról, hogy a hajóépítők képesek voltak egy hajót előállítani egy nap alatt. Az impozáns bejárati kapu (Porta Magna) 1460-ban épült, klasszikus révívalista stílusban.

Templomos hajók[]

1486-ban ez szolgált a Templomos hajók kiindulási pontjaként, melyek az Éden Almáját voltak hivatottak összegyűjteni, úgy mint a fent említett hajók két évvel későbbi megérkezésénél.

Galéria[]

Forrás[]

Advertisement