Aquilus (? - 259) egy gall-római Asszaszin volt, a Lugdunumban található Asszaszin Rend tagja. Ezenfelül Desmond Miles távoli felmenőjeként tartják számon.
259-ben több magas rangú személy meggyilkolásával bízták meg a Római Birodalomban. Mivel harmadik célpontját, Gracchus tábornokot nem tudta megölni, találkozott unokatestvérével, Accipiterrel - aki Alemann és szövetséges Asszaszin volt - , akitől megszerezte az Ankh néven ismert ősi ereklyét, amit valamikor az egyiptomi "istennő", Isis birtokolt.
Miután apját meggyilkolták, és az Ankhot ellopta Caius Fulvus Vultur római szenátor, Aquilus Lugdunumból a Birodalom fővárosába, Rómába ment, bosszút keresve. Célja elérése után hazatért az ereklyével, aminek egyre több tulajdonságát fedezte fel. Mindezek után római katonák kivégezték.
Életrajz[]
Korai évek[]
Aquilus Lucius fiaként született. Mivel Lucius Asszaszin volt, hamar elkezdte fia kiképzését, hogy majd a nyomdokaiba lépve harcolhasson az Asszaszinok ügyéért.
Találkozás Gracchusszal[]
Ahogy belépett a római táborba, Aquilus látni akarta Gracchus tábornokot. Ekkor a tábor közepére vezették, ahol átadta üzenetét a rómainak. Gracchus behívta sátrába Aquilust, és felfedte előtte a tényt: tudja, hogy ő gyilkolta meg Caius szenátort és Titus tábornokot, és gyanította, hogy ő az Asszaszin következő célpontja. Aquilus megpróbálta ezt letagadni, de hirtelen nagy számú római katona tört rá. Elfogták, majd Gracchus leszúrta, mivel nem akart fölösleges kockázatot vállalni az Asszaszinnal. Ezután otthagyták meghalni.
Hazatérés[]
Mikor Aquilus visszanyerte öntudatát, egy ágyban feküdt, sebei pedig be voltak kötözve. Nemsokára észrevette, hogy valaki ül mellette. Az idegen Accipiter néven mutatkozott be, és unokatestvérének nevezte magát. Accipiter beszélt a csatákról, melyek népe és a rómaiak között törtek ki, és elmesélte, hogy éppen nemrég nyertek meg egyet. Aquilus ekkor az iránt a tárgy iránt érdeklődött, amit meg kellett volna szerezzen, és kitalálta, hogy Accipiter birtokolja azt. Unokatestvére beleegyezett, hogy átadja neki, miután képes lesz lóra ülni.
Nem sokkal később Aquilus felépült, és megkapta a tárgyat. Azonnal hazatért szülővárosába, Lugdunumba. Ahogy megérkezett, apja köszöntötte őt, aki saját bevallása szerint nem hitte, hogy élve viszontlátja fiát. Találkozott Lucius egy régi barátjával is, Caius Fulvus Vultur római szenátorral. Együtt vacsoráztak, majd miután a szenátor lefeküdt, Aquilus küldetéséről kezdtek beszélgetni. A fiú átadta a különös tárgyat Luciusnak, aki felfedte előtte az Ankh-ot és annak fontos szerepét számukra.
Aquilus tájékoztatta apját a római táborban történtekről is, elmondva neki, hogy valaki elárulta őket. Erre Lucius elmondta fiának, hogy az egészért Faustin a felelős.
Faustin vallatása[]
Aquilus azonnal elindult, hogy kivallassa Faustint. Mivel az éjszaka közepén verte fel, könnyen el tudta kapni. Faustin hamar bevallotta árulását, azt állítva, hogy nem volt más választása. Mikor Aquilus a társai után érdeklődött, azt mondta: egyedül dolgozott. E hazugság hatására Aquilus megverte őt, mire Faustin elárulta társát: Caïus Fulvus szenátort.
Aquilus visszasietett apjához, hogy elmondja neki a rossz híreket, de az nem válaszolt hívásaira. Rövid nyomozás után rájött, hogy Luciust meggyilkolták. Egy nyögdécselő hangot követve rátalált apja Weke nevű szolgájára, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Megmentésére már nem volt lehetőség, és utolsó szavaival már csak összezavarta az Asszaszint.
Ezután egy szolgálólány kereste fel Aquilust, és elmondta neki: Caïus Fulvus a kettős gyilkosság után elmenekült a városból, és az Ankhot is magával vitte.
Utazás Rómába[]
Aquilus felbőszítve a Birodalom fővárosába, Rómába vágtatott, bosszúért lihegve. Miután megtalálta Vultur lakhelyét, behatolt az épületbe, lemészárolva az útjába kerülő őröket. Egy őrt arra kényszerített, hogy vezesse a szenátorhoz. A szoba elé érve Vultur egy dárdát dobott ki az ajtón, de csak az őrt találta el vele.
Aquilus apja gyilkosára támadt, azt ordítva, hogy adja vissza az ereklyét. Vultur az Ankhoz vezette az Asszaszint, és felajánlotta, hogy elmeséli a tárgy történetét. Aquilus beleegyezett, de biztosította a szenátort, hogy bármit is mond, a kezétől fog meghalni. Miközben az Ankh történetét hallgatta - melyet Isis, egy egyiptomi istennő használt férje, Osiris feltámasztására és az egyiptomi fáraók megsegítésére - Aquilus egyszer csak leszúrta Vulturt, és hazatért Lugdunumba.
Halála[]
Hazatérte után Aquilust felesége, Valeria köszöntötte, és a visszatérés megünneplésére egy intim éjszakát töltöttek el ketten. Ezután Aquilus elmesélte feleségének, mi történt Rómában, majd bemutatta neki az Ankhot és annak erejét. Miközben aktiválni próbálta a tárgyat, az hirtelen Lucius hologramját kezdte kivetíteni.
Lucius utolsó üzenetét római katonák betörése zavarta meg, akik Aquilust jöttek letartóztatni. Miközben a közeli erdőbe vezették őket kivégzésre, Accipiter támadt a rómaiakra, hogy megakadályozza rokonai halálát. A pánikhangulat hatására a római katonák megölték Aquilust, de Valeriát már nem tudták bántani.
Apróságok[]
- Az "Aquilus" név a latin "aquila", azaz "sas" szóból ered; ez hasonlít Altaïr Ibn-La'Ahad és Ezio Auditore da Firenze nevére, melyek viselőjük anyanyelvén szintén a sas szóra utalnak