Assassin's Creed Wiki
Advertisement
Assassin's Creed Wiki
Ikonac2
Ikonlezárt


Maszjáftól Firenzéig
F I G Y E L E M!

A cikk a(z) Maszjáftól Firenzéig projekt része, így speciális védettséget élvez. A cikken jelenleg Csermely Attila dolgozik. Kérjük, csak akkor szerkeszd, ha nem tartalmi jellegű módosításokat kívánsz a cikken elvégezni, hanem csupán apróbb korrigálásokat (pl. nyelvtani hibák javítása)! Részletesebben erről a projektről ezen a lapon olvashatsz.

Kódexoldalak
1-15

Már napokat töltöttem ezzel a különös tárggyal. Vagy talán hetek voltak? Esetleg hónapok? Már nem is tudom bizonyosan... A többiek időről-időre meglátogatnak - hogy ételt kínáljanak, vagy megpróbáljanak belerángatni valami őrültségbe. Azt mondják, fel kellene hagyjak ezen tanulmányozásokkal... Malik még azt is javasolta, végleg hagyjam abba, amin dolgozom. De én még nem állok készen a továbbállásra. Biztosan tudom, hogy meg fogom fejteni Éden Almáját. Annyi már bizonyos, hogy ez nem más, mint egy... Ez egy fegyver, esetleg? Valamiféle hátrahagyott üzenet? Vagy mind a kettő egyszerre? "Ő, aki tudást szerez, fájdalmat szerez..." Az efféle kijelentések mögötti filozófiát képes vagyok megérteni... No de, ha igaz - szó szerint kell értenem? Egy társadalom, mely háborúit új ötletekkel és információkkal vívta az acél és a kard világában... Ennek célja meglehetősen világos. Hovatovább, alapvető. Dominancia. Uralkodás. Na de maga a folyamat... az eljárás és az aljasság, amit céljai eléréséhez használ... MINDEZ egyszerűen elbűvölő. Kiket e hatalmas tűz parazsa égetett, azoknak minden megígértetett, amire csak vágynak. És csak egyetlen dolgot vár el cserébe tőlük: teljes és feltétlen engedelmességet. Vajon ki tudna ellenállni? Ez maga a megtestesült kísértés. Emlékszem saját gyengeségemre Al Mualimmal való szembenállásomkor, s arra is, hogyan tűnt tova önbizalmam puszta szavai által. Ő, ki egyik pillanatban még apám helyett apám volt, egy másik pillanatban már legfőbb ellenségemmé vált. A kétség legapróbb villanása elegendő volt számára, hogy beférkőzzön az elmémbe. De legyőztem a fantomjait - ezzel önbizalmam visszanyertem -, s elküldtem őt eme világról. Ezzel felszabadultam. De immár ámulok csupán... Vajon tényleg felszabadultam? Hiszen itt ülök magamban - buzgón igyekezve megérteni azt a dolgot, aminek elpusztítására felesküdtem. Az ok csupán ennyi: az Alma egy mesét rejt, amelyet el akar mondani. Érzek valamiféle vibrálást - valami hatalmast és baljósat. Mindannyian veszélyben vagyunk. Az én kötelességem tenni valamit, hogy a veszély elmúljék. Nem szabad - nem tudok - felhagyni ezzel az egésszel, amíg meg nem lelem az igazságot.

Az Asszaszinok és Templomosok csatározását megörökítő rajz.

A rejtett penge összerakásának sematikus ábrája.

Az Asszaszin Rend működési elvei közt felfedezhető három ironikus ellentmondás: (1) Arra törekszünk, hogy békét teremtsünk, de ennek érdekében gyilkosságokat követünk el. (2) Az elme szabadságát hirdetjük, de elvárjuk a teljes engedelmességet a mester és a szabályok iránt. (3) Hitünk szerint mindig elkerüljük a veszélyt, mégis szükség van arra, hogy mi magunk is gyakorló orvosok legyünk.

Ezen ellentmondásokra nincs igazi magyarázatom, csupán sejtések fogalmazódtak meg bennem... Vajon azért ferdítjuk el saját szabályainkat, hogy ezzel a nagyobb jót szolgáljuk? Ha igen, mit sugall ez rólunk? Talán, hogy hazugok vagyunk? Vagy ámítók? Netalán gyengék volnánk? Minden pillanat a magyarázatért való küzdelemmel telik, s évek teltek a magyarázkodással, de valódi választ magam sem találtam... És félek, nem is létezik válasz.

Semmi sem valóságos. Minden megengedett. Talán hitvallásunkban keresendő az áhított felelet? Lehetséges, hogy az - a józan ésszel szemben állva - két dolog egyszerre? Miért ne lehetne? Hát nem én rá volnék a bizonyíték? Nem létezhetünk nemes szándékoktól vezérelve, de ugyanakkor barbár eszközöket is alkalmazva? Mi, akik nagy becsben tartjuk az élet ajándékát, de azonnal el is vesszük azt attól, akit ellenségünknek tekintünk?

Kik voltak Ők, Akik Ezelőtt Jöttek? Mi vetette őket ide? Milyen régen érkeztek? Századokkal ezelőtt? Esetleg évezredekkel? Vagy még korábban? Kevés maradt belőlük csupán... Mi űzte el őket? Mik ezek a különös tárgyak? Üzenetek egy palackban? Hagyatékok, melyeknek célja, hogy támogasson és vezessen bennünket? Vagy csupán a hátrahagyott törmelékért harcolunk, s isteni hatalmat tulajdonítunk ezeknek a tárgyaknak, mintha valamilyen valós célt szolgálnának, s valójában nem többek selejtes gyermekjátékoknál?

Bár Robert de Sable meghalt, testvérisége tovább él. Bár jelenlétük nem érzékelhető túlságosan, mégis tartok tőle, hogy még most is veszélyt jelentenek. Egykoron még büszkén sétáltak az utcákon - könnyű célpontot jelentve -, ma már az árnyékban lapulnak meg. Immáron nehéz lépést tartani velük. Mily gonosz terveket szőnek vajon a sötétben? Munkánkat ezen kétség mindenképpen megnehezíti.

Hallani pletykákat valamiféle ciprusi mozgolódásról. Mindenképp utána kell majd járnom... Mindenesetre ez már rádöbbentett, hogy taktikánknak gyökeresen meg kell változnia. És ez bizony erődjeink létezésének végét jelenti. A nyilvános gyilkosságokra való hajlamunk megszűnését. Ezentúl csöndesen kell majd megszőni hálóinkat. Megfontoltabban kell cselekednünk, mint tettük azt a múltban.

Bár most azt kérem testvéreimtől, hagyjanak fel a vallási szertartásokkal, azt nem várom el, hogy hagyjanak fel hitvallásunkkal is. Ugyanis AZ az, amely Asszaszinná tesz minket. Nem pedig egy levágott ujj. Nem a paradicsom hamis ígérete. Nem a méreghasználat tiltása. Az embereknek, s nem szokásainknak kell élnünk. Ha lopakodnunk kell, hát lopakodunk. Ha mérget kell használnunk, hát használunk. Ha pengénk ujjunk eltávolítása nélkül is használható, nem követeljük testünk megcsonkítását. Nem fogjuk manipulálni újdonsült társainkat hazugságokkal és különféle félrevezető beszédekkel. Nyíltan és őszintén fogunk beszélni. Újjászületünk...

Egykoron úgy hittem, Adha lesz az, aki segít nyugovóra térnem, akinek hála letehetem kardomat, és úgy élhetek, mint bármely férfi. Ma már tudom, az efféle álmokat jobb éjjelre megtartani... Az arca. Megpróbálom száműzni elmémből az emléket, melyben nappalokon és éjszakákon át dacoltam a tengerrel, hogy kimenekítsem őt a Templomosok karmai közül. Majdnem időben elértem őket. Majdnem. Csak egy kicsit kellett volna gyorsabbnak lennem. Végül már csak élettelen testét tarthattam karjaimban - üres, mozdulatlan tekintete a rémületet tükrözte vissza... Mindnyájuknak az életére törtem - egytől egyig -, amíg mindegyik bűnös el nem távozott eme világról. Azonban egy csepp örömet sem leltem ebben. Semmiféle beteljesülést vagy megkönnyebbülést. A haláluk nem hozta őt vissza. Nem gyógyították be a sebeimet. Az eset után úgy gondoltam, soha többé nem fogok úgy érezni egy nő iránt sem, ahogyan iránta éreztem.
Szerencsére rosszul gondoltam.

Miért sarkallnak ösztöneink erőszakra minket? Tanulmányoztam a különböző fajok közötti kölcsönhatásokat. Úgy tűnik, az egyik élőlényt életben maradásához más élőlények halála szükségeltetik. Miért nem képesek összefogásra a túlélés érdekében? Sokan úgy vélik, a világot valamiféle földöntúli erő hozta létre - de én nem látok mást, csupán egy őrült művét, aki elferdítette a világot, s akit szórakoztat a rombolás és a kétségbeesés látványa. Eredetünk zűrzavaros. Nem betervezett. Nem más, mint az idő múlása az, amely idáig sodort minket. Először a természetben éreztette hatását - majd később az emberiségen is...

Idővel minden mondat megerősítésre kerül majd, amelyet elég sokáig és elég hangosan állítanak. Idővel igazsággá válik. Feltéve persze, ha képes vagy szilárdan helytállni az eltérő véleményekkel szemben, és el tudod hallgattatni az ellenfeleidet. Ami a szükséges lépések megtétele - ellenfeleid elhallgattatása - után hátramarad, az immáron szükségszerűen az igazság.

Tárgyilagos szemszögből nézve lehet, hogy ez a megállapítás igaz? Nem. Tudná ezt bárki tárgyilagosan megközelíteni? Senki sem tudja. Ez a szó szoros értelmében, fizikailag képtelenség volna. Túl sok ugyanis a változó. Túl sok van kidolgozatlan területekből és képletekből. Persze megpróbálhatjuk. Közelebb és közelebb araszolhatunk ahhoz, amely mindenre fényt derít. Elérni azonban soha nem fogjuk. Soha sem...

Tudom, hogy amíg a Templomosok léteznek, mindig el fogják ferdíteni a valóságot saját akaratuknak megfelelően. Felismerték, hogy nem létezik színtiszta igazság - vagy ha mégis -, nem vagyunk kellőképpen felvértezve ahhoz, hogy felismerjük azt. Ezért megalkotják saját, egyedi értelmezésüket világunkról. Ez az alapelve úgynevezett "Új Világrendjüknek" is; minden létező átalakítása saját képükre. Ez nem ezen különös tárgyakról szól. Nem az emberiségről. Azok csupán eszközei. Csupán egy elképzelésről szól. Okos dolog ez részükről. Ki indítana háborút egy elképzelés ellen? Ez a tökéletes fegyver. Nem egy megfogható dolog, mégis képes megváltoztatni a körülöttünk levő világot számos tekintetben, gyakran erőszakos módon. Nem tudsz megölni egy irányelvet, egy hitvallást. Még ha el is pusztítod követőit, tűzre veted írásait - legjobb esetben is csupán időt nyerhetsz. Valaki egy szép napon majd újra felfedezi ezt. Újra feltalálja. Hiszem, hogy mi, Asszaszinok egyszerűen csak újra felfedeztünk egy Rendet, melynek története, így a Hegyi Öreg létezése is előre meg volt írva...

Egy férfit megörökítő rajz, amint az a tömegnek prédikál. A rajz tetején levő ábra mutatja, hogy a bibliai Éden almája ugyanaz, mint az Éden Darabja.

Attisz. Dionüszosz. Hórusz. Krisna. Mithrász. Jézus. Hasonló történetek szövik át életüket. Szerintem túl egyszerű történetek. Isteni elsőszülöttség. Üldözöttség. Tanítványok. Csodatevések. Feltámadás...

Hogyan lehetséges ez?
Talán nem is lehetséges... Korokon át újra ás újra felüti a fejét ugyanaz az egyszerű történet? Kölcsönveszik, majd a kor elvárásaihoz igazítják? Eszközeinkkel és nyelvünkkel egyszerre fejlődik? Vajon ez a történet valóságos eseményen alapszik, vagy teljes kitaláció? Egy kicsit talán mindkettő? Lehetséges, hogy az összes alak ugyanaz az ember - kinek életét az Éden Almája folyton meghosszabbította és megújította?

Al Mualim úgy beszélt Jézusról, mint élő emberről - mint halandóról, aki elsajátította a manipuláció művészetét. De mi van, ha tévedett? Ha ezek az emberek valódiak - s hosszú idővel ezelőtt már közöttünk jártak -, az azt jelenti, hogy ismét visszatérnek egyszer hozzánk? Talán most is itt vannak? Nagyon sok kérdésem van, és napról napra csak több lesz belőle...

A Naprendszert ábrázoló asztrológiai rajz.

Egy Asszaszinról készült rajz, aki két rejtett pengével van felszerelve. A rajz tetején a kovácsolás folyamati ábrája látható. A rajz bal, jobb és alsó részén néhány új gyilkossági technika illusztrációja látható.

A rejtett penge hűséges kísérőnk emberöltők óta. Egyesek úgy gondolják, az a mi legfőbb ismertetőjegyünk - és nem gondolják teljesen rosszul.

Nem érhettünk volna el megannyi sikert nélküle. Azonban ezen roppant fontos segédünkön is meglátszik már a kora - éppen ezért fejlesztéseket végeztem s elértem többek között, hogy immár nem szükséges a gyűrűsujj eltávolítása sem a használathoz. Első lépésként egy fémlemezt rögzítettem a szerkezethez, mely tompítja az érkező ütéseket. A többi Asszaszin úgy hiszi, ez valamilyen újfajta fémből lett kovácsolva - nekem tulajdonítva a létrehozáshoz szükséges lépések kidolgozását (erről egy ábra látható ezen az oldalon). Jobb is így, hogy nem tudják az igazságot. Második lépésként Malikkal közösen új gyilkolási technikákat dolgoztunk ki: eztán gyilkolhatunk a magasból, párkányról és bizonyos rejtekhelyekről. Alapvető mozgások ezek, mégis kritikusak lehetnek. És végül a harmadik, egyben legegyszerűbb újítás - egy második pengével való felszerelkezés -, mely tökéletesen azonos párjával. Ha valaha egy Asszaszin olyan helyzetbe kerül, amelyben sürgeti őt az idő, s két ellenféllel kell megküzdenie, csak úgy szerezhet magának több időt, ha a két célpontot pillanatok alatt, egyszerre megöli. Ezek a pengék csupán korlátozott számban létrehozhatóak, mivel nehéz a kovácsolásukhoz szükséges fém beszerzése. Alaposan át kell majd gondolnom, ki az, aki alkalmas arra, hogy egyszerre két pengét viseljen...

Az ember arra törekszik, hogy mindent az uralma alá hajtson. Felteszem, ez természetes reakció az ember részéről, hogy saját környezetét a lehető leginkább uralni akarja. De ennek nem kellene az emberi faj többi tagját is alávetni. Napról napra többen és többen kerülnek szolgasorba - megtévesztés vagy erőszak által. Mások, bár nem estek a rabság kötelékeibe, mégis úgy érzik, életük teljesen értéktelen. Láttam már több esetet, amikor férfiak zaklatták a nőket. Hallottam a mocskos szavakat, amelyeket az idegen földről ide érkezők használtak. Figyeltem, hogyan ítéltetnek szenvedésre azok, akik más dolgokban hisznek, akik máshogy gondolkodnak...

Gyakran vitatkozunk itt ezekről a dolgokról - mi, kik Maszjáf tornyaiból vizsgálódunk. Mit lehet tenni, hogy gátat szabjunk ennek? Hogy toleranciára és egyenlőségre sarkalljunk másokat? Néhanapján a nevelést, az oktatást említjük megoldásként, abban a hitben ringatva magunkat, hogy a tudás felszabadíthat minket az erkölcstelenség zárkájából. De amikor sétálok az utcán, s rabszolgákat látok, akiket épp árvereznek - a szívem kihűl. Amikor látok egy férjet, aki sértéseket és köveket dob a feleségéhez, meggyőződve arról, hogy az csupán azért létezik, hogy őt szolgálja - kezeim ökölbe szorulnak. És amikor gyermekeket látok, akiket elszakítottak a szüleiktől, hogy egy idegen férfi hasznára legyenek - a forró sivatagban találom magam, ahol szenvedek majd meghalok a tűző napon...

...Ezeket tapasztalva már nem hiszem, hogy egy egyszerű nevelő párbeszéd majd mindent megváltoztat. Ezeket tapasztalva már csupán az azon jár az eszem, vajon milyen halál volna méltó büntetés ezen elkövetők számára.

Egy vázlat a Földközi-tengeren fekvő Ciprus szigetéről.

16-30

Az Alma több, mint azok hátrahagyott üzenete, akik előttünk már itt voltak. Kavargó, szikrázó belsejében egy pislákoló fényt vettem észre, mely talán magyarázat, mivel is van dolgom. Amit találtam, az egyszerűen nem létezhet. Talán nem is létezik. Lehet, hogy csupán egy egyszerű tanács. Honnan tudhatnám? Hogyan lehetnék biztos felőle?

Állandóan azon gondolkodom, milyen következtetés vonható le ezen újonnan tapasztalt víziókból: ezek azon esemény képei, amely biztosan el fog érkezni - vagy annak, amely talán megtörténik? Képesek vagyunk befolyásolni a jövendőt? Van elég bátorságunk megpróbálni? És miközben megtesszük, nem olyat teszünk-e, amely épphogy elvezet a már megírt jövőhöz, s nem megváltoztatja azt?

Hezitálok - mint mindig - a cselekvés és a tétlenség lehetősége között - teljes kétségben -, hogy melyik a jó választás - amely változást hozhat. Egyáltalán tőlem várják a változtatást? Mindenesetre megtartom magamnak ezt a feladatot. Talán nem a változtatás esélyét adja meg - vagy garantálja - az, amit láttam?

Az eddig látott dolgok közül semmi sem aggaszt annyira, mint az a pislákoló lángkép. Az oszlopok olyan magasak voltak, hogy úgy tűnt, szinte átszúrják a mennyországot. A föld morajlott és megremegett. A hegyek meghasadtak és széttörtek. Az óriási fémtornyok összedőltek, belső részeik nagy robajjal szétszóródtak a földön... Mindenütt sikoltást lehetett hallani. Olyan rettenetes volt e kórus robaja, hogy visszhangjai csak most kezdtek eloszlani.
Mi ez az őrület, amit láttam? Tóluk szól talán, kikre olyannyira kíváncsi vagyok? Ők, akik ezelőtt jöttek... Talán azt láttam, hová mentek? A tűzbe? A porba? Talán ez az a pusztító erő, amelyet a Templomosok kutatnak. Amely talán parancsolóinkká teheti majd őket. Mi esélyünk volna hát, ha egy ilyen sötét erőt irányítanának - mellyel az egész világot lemészárolhatják...

Kötelességünk elrejtőzni. Csendben lenni. Titokban formálni a történelem eseményeit. Néhányan a testvériségből ezzel nem értenek egyet. Dühösek, hogy nem fedhetjük fel kilétünket. Szerintük ez lassítja tevékenységeinket. De ők nem értik, milyen kockázatot rejt leleplezésünk. Megmutatni magunkat most veszélyes volna. Félek, őrültnek titulálnának minket, aztán ránk is támadnának. Így menne ez. Ahogy mindig is ment. Ha van valami, amit biztosan tudok, az hogy az emberek nem tanulnak azáltal, hogy csupán mondanak neki valamit. Beszéd helyett mindent meg kell nekik mutatni. A dolgok közötti összefüggéseket maguknak kell észrevenniük. Ha azt mondom valakinek, legyen kedves, legyen elnéző, járjon nyitott szemmel - ezek a szavak elsorvadnak, elhalnak, még mielőtt érezhetnénk a hatásukat. Szófecsérlés volna csupán. Meg kell tehát erősíteni tanítási módszereinket...

Az Altaïr által viselt páncél sematikus ábrája

Legendák szólnak az Arany Gyapjúról. Lehetséges-e ezt a két anyagot ötvözni?

...Tovább finomítottam a kohászati eljárást, lehetővé téve egy olyan páncélruha létrehozását, amelyet még soha nem látott a világ...
...Nagy erővel bír, s elég könnyű ahhoz, hogy teljes szabadságot adjon...
...A csodálat és félelem érzései között ingázok. Valami olyan dolgot hoztunk ezzel létre, amely teljesen átformálhatja a hadviselést, hiszen a páncélzat viselője legyőzhetetlenné válik...

Talán hiba volt megalkotni ezeket a darabokat. Azt hiszem, jobb ha a szükséges formulákat megsemmisítjük. Mi történne, ha ellenségeink megkaparintanák maguknak? Túl nagy a kockázat...

Tanulmányoztam az ókori pogány vallásokat, amelyek a jelenlegi, az egyetlen isteni teremtőt elismerő rögeszme előtt léteztek. Úgy tűnik, a pogányok számára fontosabb volt az erőszak érvényesítésének szándéka a körülöttünk levő világ színdarabjában, mint az önkényes erkölcsi szabályok erőltetése...

A nap reggel felkel, és éjszaka lenyugszik. A vízszint megduzzad, majd leapad. A fű növekszik, elszárad, kipusztul, majd idővel ismét kinő a földből. A levegő felmelegszik, kihűl, majd kezdi előröl. Valamiféle rejtett energia megtart minket a talajon, majd amikor elrugaszkodnánk tőle, igyekszik visszahúzni minket.
Valamennyi jelenést régebben egy isten vagy istennő személyéhez kötöttek. Minden erőnek arcot tulajdonítottak, de ezen arcok tulajdonosait teljesen elkülönültnek tekintették mindentől és mindenkitől, s óriási erőt tudtak be nekik. Az elkülönülés nem jelenti azt, hogy ne lett volna kapcsolat ezen erők képviselői között - egy panteon ezen egyéni lényeknek - a szabályoknak. Láthatatlan kezek irányítják a körülöttünk levő világ folyamatait.
Volt tehát egy lehetőség csoportosítani, tanulmányozni, megmagyarázni és megérteni a dolgok működését - még ha hibásan is. De nincs több ilyen lehetőség. Most azt várják el, fogadjunk el egy sokkal egyszerűbb magyarázatot. Micsoda naivitás azt hinni, hogy egyszerű választ kaphatunk minden egyes kérdésre. Minden rejtélyre. Azt hinni, hogy van egy egyszerű isteni fényesség, amely mindent irányít. Azt mondják az a fény, amely elhozza az igazságot és a szeretetet. Én azt mondom, az a fény az, amely elvakít bennünket - és miatta megbotlunk a tudatlanságban.

Vágyakozom a napra, amikor az emberek végre megszabadulnak ezen láthatatlan szörnyetegektől, és újra racionálisan fognak tekintetni a világra. De ezek az új vallások túlságosan kézenfekvőek - és szörnyű büntetést ígér annak, aki visszautasítja -, s aggódom, hogy a félelemtől hajtva mindenki beszorul majd ezen hatalmas hazugság roppant mély üregébe.

Egy sematikus ábra a módosított rejtett pengéről, amit injekciós tűként lehetett alkalmazni. Közvetlen környezetében különböző növények, gyökerek láthatóak.


Rengeteg, különféle növény terem ezen a vidéken. Különböző egzotikus fajtákat kereskedőktől és utazóktól is be lehet szerezni, de ezen növények tulajdonságai nincsenek dokumentálva, így hatásuk ismeretlen. Ezért saját feladatomnak tekintem, hogy további vizsgálatoknak vessem őket alá. Hagyományos alkímiai eszközökkel lehetséges a méreg kipárlása. A mérgekkel kivételes körültekintéssel kell bánni, ugyanis egyes fajtái bőrön keresztül fel tudnak szívódni. Sokan veszítették már életüket figyelmetlenségüknek köszönhetően.

Egy pengébe vájt üregben kellene elhelyezni a mérget, ami fegyverként mindenképp hatásosnak bizonyulna. Viszont előfordulhat, hogy a fém penge így elveszítheti keménységét, és könnyebben eltörik.

Európa, Afrika, Ázsia és Ausztrália térképe. Különféle helyeket jelöl; vagy a Kamrák lelőhelyeit, amelyek az Éden Darabjait rejtik, vagy talán különféle Asszaszin-szekták területeit.


Vajon miféle térkép ez? Úgy tűnik, az egész világot ábrázolja. Az viszont nem lapos, mint ahogy azt manapság állítják, hanem kerek - mint egy golyóbis. Pont, mint az Alma. De mégis hogyan lehetséges ez? A dolgot még furcsábbá teszik azok a területek, amiket a térkép mutat - az ismeretlenség hatalmas foltjait. Felderítetlen területeket. Úgy látszik RENGETEG helyet nem fedeztek még fel... Élnek emberek ezeken a területeken? Vajon olyanok, mint mi? És ha nem - mennyiben különböznek tőlünk? Szeretném tudni a válaszokat. Talán - idővel - nekem is lesz lehetőségem utazgatni a nagyvilágban. Egyszer talán elindulok, hogy eljuthassak ezekre a távoli vidékekre...

A lopakodást bemutató ábra.


Az arab írás lefordítva: Észak (هاجم)=Támadás, Kelet (تسلق)=Mászás, Dél (ءبر)=Keresztül, és Nyugat (قطر)=Átlósan

Néha azért hiányzik a családom... legalábbis az emlékek. Sohasem ismertem igazán a szüleimet, még annak ellenére sem, hogy ők is e falak között élték mindennapjaikat. Ezt az utat választottuk. Lehet, hogy szomorúak voltak, de semmi jelét sem mutathatták ennek - ugyanis az lett volna megengedett.

Ami engem illet, ifjúkorom jelentős része a kiképzéssel telt, így kevés időm maradt a múlt sebeinek nyalogatására, és a szüleimtől való elválasztás miértjén töprengeni. Később, mikor végleg elveszítettem szüleimet, haláluk nem jelentett többet, mint két idegen továbbállása. Al Mualim apám helyett apám volt, bár szeretete gyenge és hamis szeretet volt csupán, noha nekem akkoriban úgy tűnt, hogy ez számomra elegendő - sőt talán jobb is volt így. Legalábbis én így gondoltam.

Egy nap nekem is lesz gyermekem - Vallásunk is ezt követeli. De nem fogom vele ugyanezt a hibát elkövetni. És ezentúl senki nem teheti, aki Asszaszinnak vallja magát. Engednünk kell, hogy szerethessük gyermekeinket - és hogy ők is viszont szerethessenek bennünket. Al Mualim úgy hitte, egy ilyesfajta kapocs csak árthat nekünk - megrendíthet bennünket, mikor egy küzdelem során az életünk forog kockán. De ha mi tényleg egy igaz dologért harcolunk, a szeretet nem megkönnyíti inkább az önfeláldozást - tudván, hogy amit teszünk, szeretteinkért tesszük?

Egy Mariát ábrázoló rajz.

Most már tudom a választ. Ismerem az igazságot. Soha többé nem érintem meg azt a nyomorult tárgyat. A legjobb, hogy senki nem fogja tenni, sem most, sem később.

Megpróbáltam - végül - elpusztítani, de ez a tárgy nem hajlik, nem törik, de még csak meg sem olvad. Ó, micsoda irónia - bizonyos, hogy ha megkérdezném, az Alma elmondaná, mi a teendő. De az ígérete nem elegendő... Ez a tárgy mindig tartogat meglepetéseket. Vigyáznom kell vele. El kell zárnom. Elvisszük a szigetre - mely egykoron az övék volt, most a miénk. Van ott egy kincstár - jól elrejtve -, mely biztosan megfelel a célnak. Kockázatos megválnom a tárgytól, hogy mások is felfedezhessék. Viszont még kockázatosabb saját közelemben tudni. Idővel egyre nagyobb lesz a kísértés. Gyenge vagyok. Mind azok vagyunk. Ki ne lenne az?

Ó, azok a dolgok, amiket láttam... A történet itt van - benne a szövegben. De nem a sorok között, hanem alattuk. Hova csak a mi szemeink tévedhetnek. Menj, és nézd meg magad! Talán pont te jársz sikerrel abban, amiben magam és mások is kudarcot vallottak. Az idő tovább menetel - magával hozva új felfedezéseket és találmányokat. Talán egy nap talán majd az ajtó kinyílik, és az üzenet célba ér. S ők meglelik prófétájukat.

Egyre nagyobbra növünk. Napról-napra többen és többen érkeznek várainkhoz. Férfiak és nők. Ifjak és idősek. Különböző vidékekről. Más-más világnézettel. Mindegyikük ugyanazt meséli - hogy megértették hitvallásunk első szabályát: hogy semmi sem valóságos.
A külső valóság azonban gyakran kiábrándítja őket. Elveszítik erkölcsösségüket, bizonyosságukat és biztonságérzetüket is. Sokak őrültséget tesznek. Nekünk kell kivezetni őket a fényre. Segítenünk őket a gyógyulásban. Elméjüket többé nem tündérmesékkel, inkább tudással kell megtöltenünk. Válaszokat kell adnunk - és ezen válaszoknak igenis nehéznek, bonyolultnak kell lenniük. Akár maga az élet.

Egy sematikus ábra a pisztolyról, melynek működéséhez elengedhetetlen a puskapor.

Sikerült! Megtaláltuk a módját, miként alakítsuk át a rejtett pengét, hogy lövedékeket vethessen ki magából. Ez a megoldás súlyos károkat tehet az ellenségben - akár nagy távolságból is. Bevallom, az út, amelyen végighaladtam a felfedezésig eléggé... kockázatos volt, hogy úgy mondjam. Rájöttem, hogy az Almát ritkán használva, és erősen koncentrálva kivonhatjuk magunkat megannyi káros hatása alól. Legalábbis remélem.

A lőfegyveres harcmodor ismerete nem új számunkra, hiszen megfigyelhettük, hogy keleti szomszédainknál bevett szokás ilyesfajta fegyvereket használni. Viszont ezek a harci eszközök sokkal több időt és gondoskodást igényelnek, mint korábbi társaik. Kitaláltam, hogyan lehet ennek a fajta lőfegyvernek a lehető legjobban minimalizálni a méretét, hogy az ember akár a csuklóján is viselhesse azt.
Továbbá sikerült finomítanunk a gyúlékony por összetevőjén, ezáltal egy sokkal hatékonyabb anyagot kaptunk. Használata veszélyes lehet... Legjobb lesz ha létezését csak a legközelebbi szövetségeseinkkel osztjuk meg...

Kelet felől a horizonton sötét dagály látszik közeledni - egy olyan sereg, melynek méretével és erejével könnyedén rettegésben tarthatják az egész világot. Vezetőjük egy Temujin nevű férfi, aki felvette a Dzsingisz kán nevet. Ő és hordája országokon söpör végig, meghódítva és lemészárolva azokat, kik az útjukban állnak. Bármi is legyen a céla, meg kell őt állítani. Ifjabb koromban titokban talán még én is részt vettem volna az ellenük folytatott harcban - gyanítom, az Éden Darabját is segítségül hívva. De ezek az idők végleg elmúltak. A köpenyt tovább kell adni. Eljött az idő, hogy ő és én beszéljünk fiainkkal. Majd együtt elutazunk, hogy e fenyegetésből ne vehessük ki a részünket.

Hamarosan eltávozok ebből a világból. Eljött az én időm. A nap minden óráját áthatják a gondolatok és a valóságtól való rettegés. Tudom, hogy testem minden eleme egyesül a Földével. De mi lesz az öntudatommal? A személyiségemmel? Vagy is - mi lesz majd VELEM? Gyanítom, hogy egyszerűen megszűnök létezni. Hogy nem is létezik más világ, melyről oly sokan prédikálnak. Nincs visszatérés sem. Egyszerűen vége lesz. Örökre.
Az életünk oly rövid és jelentéktelen. A világegyetem mit sem törődik velünk; nem számít, jót cselekedtünk-e vagy rosszat. Hogy visszaéltem-e az Almával, vagy elrejtettem inkább. Mit sem számított volna, mit teszek. Nincs számvetés. Nincs végső ítélet. Odaát csak csend honol. És persze sötétség. Végtelen és megkérdőjelezhetetlen... Mindazonáltal ámulok - hogy nincs mód megállítani - vagy legalábbis késleltetni - a halál közeledtét. Bizonyára azok, akik előttünk jöttek, nem voltak ennyire gyengék és törékenyek, mint mi. De felesküdtem, hogy végét veszem ennek az ősi tárgynak. Hogy senki se bámulhasson magjába. Na de mégis: szembesülvén a ténnyel, hogy hamarosan végem, ugyan milyen kárt tudna még okozni egy utolsó bepillantás...

Levelek

Szerelmem,
Azért vetem papírra e gondolatokat, mert remélem, egy nap elég bátor leszek megosztani veled őket. Idővel kétségtelenül megtudod, hogy elárultam Giovannit; hogy árulónak bélyegeztem és halálra ítéltem őt.
A történelem alighanem úgy ítéli, hogy e tettet a politika és a kapzsiság tette. Tudd meg, hogy kezem nem a gyűlölet, hanem a félelem irányította. Mikor a Mediciek mindenünktől megfosztottak, elfogott a félelem. Miattad, és a fiunk miatt. A jövőnk miatt. Mi reménye van ebben a világban bárkinek is anyagi javak nélkül?

Pénzt, birtokot és címet ajánlottak, cserébe az együttműködésemért. Így történt hát, hogy kellett árulnom legjobb barátomat. Bármily elmondhatatlan is legyen tettem, akkor szükségszerűnek tűnt. Még most, visszatekintve sem látok más megoldást...

Messer Francesco,
Kérése szerint cselekedtem, és beszéltem a fiával. Ha csak részben is, de egyetértek a véleményével. Igen, Vieri szemtelen és hajlamos meggondolatlanul cselekedni. És szokása úgy kezelni a mercenariókat, mintha csak bábok lennének. Hírét vettem, hogy legalább három embert eltorzított ennek folytán. Ám én nem hiszem, hogy - az ön szavával élve - menthetetlen lenne. úgy vélem inkább, hogy a megoldás erre nagyon is egyszerű.
Az ön elismerésére pályázik. Az ön figyelmére. A kirohanásai mind az alkalmatlansága érzésétől fakadó bizonytalanságnak köszönhetők. Gyakran és elragadtatva beszél önről, mellyel abbéli vágyát fejezi ki, hogy szeretne közel kerülni önhöz. Szóval ha nagyszájú, sportszerűtlen és dühös - úgy hiszem, csak azért, mert azt akarja, hogy észrevegyék. Azt akarja, hogy szeressék.
A belátására bízom, mihez kezd az általam nyújtott információval. De arra kell kérnem, hogy vessünk véget levelezésünknek. Ha rájönne szóváltásunk mibenlétére, félek mi történne akkor velem.
Bizalmas barátja:

Fra Giocondo

Maestro,
Félelemmel telt szívvel írom e levelet. A próféta megérkezett, érzem. A madarak sem úgy viselkednek, mint kellene; csak szálldosnak körbe céltalanul. Látom őket a tornyom tetejéről. Kérése ellenére nem fogok részt venni a találkozónkon. Nem távozhatok innen, különben a démon rám talál. Bocsásson meg, de én csak saját hangomra hallgatok.
A Megértés Atyja vezesse önt.
S engem is,

A. testvér

Testvér!
Mint azt már bizonyára tudod, vadászik ránk - hogy bosszút álljon. Sosem kellet volna beleegyeznünk ebbe az összeesküvésbe. De ami történt, megtörtént. Így hát összehívok egy találkozót a Maestróval mától számítva három éjszaka múlva, hogy menedéket kérjek - akár Velencében, akár nála, akár Rómában.
San Gimignanóban gyülekezünk a templom előtt, aztán a megbeszélt órában kimegyünk a találkozó helyszínére. Feltétlenül jönnöd kell. Itt maradni öngyilkosság lenne. Az asszaszin nagyon elszánt. Magukban esélyük sincs megállítani őt. A Maestro segítségével viszont talán elég időt nyerhetünk, hogy ellentámadásba kezdhessünk.
Jól vigyázz magadra. Firenze talán elveszett számunkra, de ez nem kell, hogy a mi végünket jelentse.
A Megértés Atyja vezessen téged.

Testvéred, Jacopo

Szerelmem,
Bár tudnám, felvirrad-e a nap, mikor újra megérted szavaimat. Sajnálom, amit tettem - azt, ami belőled és belőlem vált. Bár nem lehettünk együtt, a tudat, közel voltál, elég erőt adott; és most, hogy Marco halott, talán meglelhetem a módját, hogy újra együtt lehessünk.
Mondd, ugye emlékszel még rám? Vagy túl súlyosak lettek volna sebeid? Megérintenek-e szavaim - ha emlékeidben nem is, a szívedben? Nem számít, mit mondanak - tudom, hogy valahol még mindig ott van benn.
Megtalálom a módját, szerelmem, hogy emlékeztesselek. Visszahozlak...
Örökké szeretlek:

Carlotta

1:
Il Magnificio Lorenzo de' Medici, mio protettore e amico (pártfogóm és barátom).
Kérésednek eleget téve nyomozást végeztem a milánói incidenst illetően. Bizonyítékokra leltem, melyek megerősítik, hogy az eset messze túlnyúlik Galeazzo Sforza uralmával szembeni elégedetlenségnek. Úgy vélem, hogy más, nagyobb prédákra törő felek befolyásolták az eseményeket oly módon, hogy önmaguk felfedése nélkül elérjék céljaikat.
Lampugnani, Olgiati és Visconti kétséget kizáróan bűnösek voltak a tettben - mindhármukat illő halál érte árulásukért. Azonban számos más nemesi család is belekeveredett, köztük a mi Francesco de' Pazzink is.
Indítékaink egyelőre nem tiszták előttem, de az első eredmények valamilyen tervre utalnak - melyek mérete minden bizonnyal aggasztani fog téged. Jobb lesz, ha ezt a társalgást négyszemközt folytatjuk tovább, mivel habozok papírra vetni gyanúmat. Írd meg, hol és mikor és ott találkozunk. Elintézem tovább, hogy a gonfaloniere őrizetben tartsa Francescót, amíg nem tisztázzuk az ügyet.
Bizalmas barátod:
Giovanni

2:
Giovanni lepecsételte ezt a levelet. Nem volna helyes kinyitnom.
3:
Giovanni lepecsételte ezt a levelet. Nem volna helyes kinyitnom.
4:
Ezt a kéziratot feljegyzés gyanánt írom mindarról, aminek az elmúlt néhány hétben tudomására jutottam, arra az esetre, ha elhallgattatnának és megakadályoznák, hogy személyesen osszam meg őket veled. Először is tudd, hogy Milánó hercegének megölése nem pusztán politikai manőver volt - sokkal inkább egy összeesküvés része, mely messze túlnyúlik Firenzén, és számos taggal bír Rómában, Velencében és Forlìban - hogy csak néhány várost említsek.
E kézirathoz mellékelve találsz egy listát - vagy inkább egy lista kezdetét - azokról, akiknek bűnrészességéről tudok. A benne foglaltak még távolról sem teljesek, de szándékomban áll mihamarabb változtatni ezen. Azt azonban bizonyossággal állíthatom, hogy a Pazzi-család is benne van.
Minél előbb lépnünk kell, hogy kikérdezhessük Francescót, mielőtt kiváltja magát a börtönből. Általa még több név kerül majd a listára. Egy ideje már gyanítom, kik lehetnek ők valójában, mivel tetteik egy ősi ellenség jeleit hordozzák magukon, Félek, hogy...

(A levél itt váratlanul véget ért. Giovanninak biztos félbe kellett hagynia, hogy elrejtse, mikor az őrök érte jöttek, hogy letartóztassák).

1:
Én Angyalom!
Hogyan is élhetek nélküled? Dolgozni sem tudom: csupán reád gondolni, orcádról álmodni. Megbetegít a tudat, hogy atyád rideg falak közé zár téged. Virágzó ifjú hölgy vagy; nem tagadhatják meg tőled a kiváltságot, hogy édes csókjaim mint lágy szellő, simogathassák lágy szirmaidat.
Végre-valahára eljött a péntek, mikor atyád kipakol a piacra. Ó, boldog nap, s mily boldogabb éj! Ha az égen már csak a csillagok szikráznak, jer hozzám s vesd magad karjaimba! Különleges helyünkön fogok várni reád, alkonyatkor.
Örökké Tied:
Raffaello
2:
Hogyan is élhetek nélküled? Dolgozni sem tudok; csupán reád gondolni, orcád felidézni. Megbetegít a tudat, hogy férjed rideg falak közé zár téged. Virágodban lévő érett hölgy vagy; nem tagadhatják meg tőled a kiváltságot, hogy édes csókjaim mint lágy szellő, cirógassák lágy szirmaidat.
Végre-valahára eljött a péntek, , mikor férjed kihajózik a tengerre. Ó, boldog nap, s mily boldogabb éj! Ha az égen már csak a csillagok szikráznak, jer hozzám s vesd magad karjaimba! Különleges helyünkön fogok várni reád, éjfélkor.
Örökké Tied:

Raffaello

Politika, politika, mindig a politika. Esküdözöl; túlságosan lefoglalnak a bírói teendőid, hogy meglátogasd a fiad, de ez hazugság. Tudom, hogy nem akarod, hogy velem lássanak téged. Hány örököst is szült neked az állítólagos nejed, az a Bella? Ahogy én tudom - és számon is tartom - egyet sem. Úgy véled, nem vagyok hozzád méltó, és talán igazad is van, de nekem legalább van bátorságom gondoskodni a fiadról, mintsem kidobjam őt az utcára, bár nem egy éjszaka gondoltam rá, hogy megtenném. Ehelyett felnevelem őt, és jó fiú vált belőle. Segít a ház körül, míg én a boltban dolgozom.
Mostanra már szinte kész felnőtt, és örökösödként számot tarthat a birtokodra. S neked kid van? Egy felsőosztálybeli nejed, aki elrekvirálja a pénzedet, parókát hord és úgy illegeti magát, mint egy páva, annak ellenére, hogy olyan meddő, akár egy öszvér. Lehet, hogy irigylem a vagyonod és a férfiasságod, Vincente, de ezt egyáltalán nem.
Akár meglátogatod a fiunkat, akár nem, hamarosan az övé lesz a birtokod. Isten vigasztaljon termékenységed örök telében.
Ciao:

Diana

Szeretett atyám!
már lassan egy hete felhagytam tanulmányaimmal. Nem várom, hogy megértsd döntésem okát; magamnak sem tudom igazán megmagyarázni, de úgy érzem, elrepül mellettem a világ s nekem vele kell sodródnom, hogy részese lehessek hullámainak s áramlatainak. A beszédben és a számokban sosem jeleskedtem, ám kezeimmel képes vagyok megörökíteni minden tovatűnőt; minden pillanatot, minden hangulatot.
Tudom, hogy azt akartad, több legyen belőlem puszta művésznél, mégis, a jövőm érdekében kérlek, enyhülj irántam. Mindig is tudtad, hogy sokkal jobban érdekel a szobrászat és a festés, mint a tanulmányaim, és most a híres festő, Domenico Ghirlandaio megkért, hogy legyek a tanítványa. Nemrég ért haza Rómából, ahol egy mesteri jelenetet festett a Capella Sistinában. Ha keményen dolgozok, talán még a Vatikánba is meghívhatnak és talán egyszer még láthatom is.
Kérlek, add áldásod, hogy tanonc leszek. Ígérem, hogy igyekszem felnőni magasztos elvárásaidhoz, és remélem, egy nap majd büszke leszel rám.
Fiad:

Michelangelo

Tisztel Luca!
Minden lehetőt megtettem, hogy párt találjak a lányodnak, de a legtöbb férfi San Gimignanóban gyenge és ostoba; akik pedig mégsem, azokat elriasztja lányod látványos öntörvényűsége. Az egyik potenciális kérőt sokkolta, hogy főkötő nélkül akarja elhagyni a házat; egy másik pedig megdöbben, mikor megtudta, hogy a lányod egymaga tervezte meg az esküvő részleteit. Ez nem mehet így tovább, ha férjet akarok találni neki.
Vedd elő a pálcát és tanítsd móresre, ha muszáj, de tegyél róla, hogy engedelmes legyen, ha legközelebb kérővel állítok be hozzád. Ha képtelen vagy megregulázni, alighanem fontolóra kell vennünk a kolostort.
Üdvözlettel:

Rigarda

Messer!
E levélben értesítem, hogy az elkövetkező hónapban meg kell jelennie a Palazzo Cmunalében. Levelet kaptunk a szomszédaitól, melyben utaltak rá, hogy maga többükre is karddal támadt rá, s arra is rávetemedett, hogy megcsonkítson egy kislányt, aki a birtokára tévedt.
Noha ehhez joga van, lévén a maga földje, állításuk szerint ön Isten és természet ellen való bűnöket is elkövetett, melyek az előbbieknél sokkal súlyosabb természetű vádak. A efféle viselkedés tiltott Forlìban. Ha nincs tisztában az ön ellen felhozott vádakkal, olvassa el a leviták 18,23-at.
Ha nem jelentkezik nálunk, egy kontingensnyi őrt küldünk a letartóztatására.
Üdvözlettel:

Andrea Allegro

Gorgio!
Épp úgy alakul minden, ahogy terveztük. A férjem nem is sejti. Régóta bezárva tart, de én kitartottam, s eljöttél értem, én megmentőm! Ha hű vagy szenvedélyes szavaidhoz, miket fülembe súgtál, ígéretedhez híven megszabadítasz a férjemtől.
Tudod, mit kell tenned: acélozd meg hát magad, s ne inogj meg. A férjem ma éjjel itthon lesz. Azután fog elaludni, hogy a toronyóra elüti az éjfélt. Az ablakon át mássz be, és hozd magaddal az egyik tőrödet is a kaszárnyából. A legnagyobb csendben kell intézkednünk.
Megkértem a férjemet, hogy adja át neked ezt a levelet. Számára csak egy őr vagy a sok közül; az idióta sosem jön rá, hogy te és én ellene szövetkezünk. Olyan boldogok leszünk együtt, ha ez az ostoba vénember végre eltűnik az utunkból!
Forrón csókollak:

Lucia

Drága Vincente!
Bizonyítékra leltem, mely legsúlyosabb gyanúnkat látszik beigazolni: a lányod egy imposztorhoz készül hozzámenni. Jóllehet, Leone saját bevallása szerint egy Guelph, de valójában firenzei. Ez is bizonyítja, hogy azok a csaló hazugok be akarnak férkőzni a városi tanácsba, hogy elvegyék azt a kevés függetlenségünket is, amink van. Ha ezt elolvasva a te véred éppúgy forr, akár az enyém, amondó vagyok, dobjuk le a mihasznát a Torre Grossáról, hadd tudja meg Firenze!
Tisztelettel:
Ramondo

Ui.: Ha megszabadultál attól a pondrótól, a fiam már elérte a kört, mint azt te is tudod. Talán illőbb kérője lenne a lányod kezének.

Forrás

https://assassinscreed.wikia.com/wiki/Database#Animus_2.0

Advertisement